Schneider Péter, a pengeélen táncoló gépészmérnök hallgató

A konyhában a kés fontosságát az is mutatja, hogy a séfek kizárólag saját késekkel dolgoznak, és ha tovább kell állni, azokat mindig viszik magukkal. Persze vannak még szakmák, amelyekben alapvető a jó kés, ám én azért a konyhát emeltem ki, mert egyebek mellett a japán kések stílusossága, pontos kidolgozottsága és kiváló minősége ihlette meg a csákvári Schneider Pétert, akinek első alkotásai között saját konyhakései voltak. Péter egyébként hatodik évét kezdi az egyetemen, ahol gépészmérnöknek tanul. De vajon egy masinák rejtelmeibe magát beleásó, „gépesített” fiatalember milyen késztetés hatására kezd egy kézművesszakmába?

Schneider Péter mindenben a saját elképzeléseit igyekszik követni, a kések gyártásához szükséges gépeket is – mivel gépészmérnöknek tanul – maga készítette

– Sokan gondolják, hogy a kettő olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ám a gépek és a kések között van közös pont: az anyagtechnológia. Izgalmas kihívás, hogyan lehet a különböző acélokat úgy alakítani, hogy azok az én elképzelésem szerint viselkedjenek. Belőlem ez a kíváncsiság váltotta ki a kézműves tevékenységet – árulta el Péter.

Ehhez a kíváncsisághoz társult a rajongás az ősi japán fegyverek, illetve a kések iránt. Az első, kísérleti lépéseket az egyetemi tanulmányok megkezdése után tette meg. A kísérletezés Péter esetében már csak azért is volt hangsúlyos, mert autodidakta módon, internetes fórumokra és szakmai oldalakra támaszkodva készítette az első darabokat, és csak néhányszor kért segítséget egy hús-vér mestertől.

– Ma már mester nélkül is lehet tanulni, hiszen az internet világában az alapok szinte bármelyik mesterség esetében elsajátíthatók. Nyilván ez az út lassabb, és több kitartást, kísérletezést igényel, viszont nem akartam, hogy valaki szándékosan vagy akár akaratlanul, de valamilyen konkrét irányba tereljen, és ezzel befolyásolja az egyéni stílusomat, elképzeléseimet. A magam útját szerettem volna járni, meghagyva annak a lehetőségét, hogy a kések világának széles horizontján körülnézve azt az irányt válasszam, amelyik megtetszik – magyarázta a fiatalember.

A kések igen precíz, mérnöki módon készülnek: Péter többször is bevitte az anyagtechnikai laborba az elkészült darabokat, hogy visszamérje a hőkezelési eredményeit. Elképzelései, egyedisége nemcsak a késpengékben öltenek testet, de műhelyében is visszaköszönnek: az összes fontos gépet, ami a gyártáshoz szükséges, maga készítette. De most essék szó a pengék különleges rajzolatáról, egy technikáról, amely a honi késesek között még kevésbé dívik.

– A japán késkészítés hagyományaira alapozom a technikámat. A san-mai – háromrétegű acélból készült penge – magas szintet képvisel. A kihívás ebben a technikában számomra az, hogyan lehet még több rétegű, különböző, tulajdonságaikban és ötvözöttségükben jelentősen eltérő fémekből pengéket készíteni. Ezek összedolgozásából a végén milyen színek jönnek ki, és milyen minták hozhatók létre? Természetesen léteznek sztenderdek, de a lehetőségek száma szinte végtelen. Sok függ attól is, milyen célra készül egy adott kés – magyarázta Péter, aki érdekességképpen azt is elmesélte, a technika a japánok fémszegénységére vezethető vissza. Ez késztette őket arra, hogy a többféle, sokszor szennyezett és rossz minőségű acélból megtanulják kihozni a legjobbat. A penge mintázottsága tehát egyfajta „melléktermék”. Alapanyag tekintetében Péter is szegényen kezdte, használt teherautó-laprugót, csapágyfutógyűrűt és hidegvágót is, ma viszont már inkább az újrahasznosítás motiválja abban, hogy a mások által kidobott, de számára értékes és hasznosítható fémeknek kés formájában adjon új életet. A cél olyat alkotni, ami szemet gyönyörködtető és funkcionális is egyben. És ebben, úgy érzi, megtalálta a saját útját.