Nem árt vigyázni!

2018.11.28. 20:00

Házaló zárszerelők járják Székesfehérvárt?

„Jó napot kívánok! Zárszerelő vagyok, és úgy látom, az ön bejárati ajtaja nem elég biztonságos. Tudok ajánlani egy jobb konstrukciót, ha érdekli!”

Szanyi-Nagy Judit

Vajon kívülről is megállapítható, mennyire biztonságos egy bejárati ajtó? A betörő próbálkozik…

Fotó: Pixabay.com

Az imént idézett gondolatok bizony nem szerkesztőségünk fantazmagóriáját „dicsőítik”: székesfehérvári lakosoktól úgy értesültünk, a megyeszékhelyen zárszerelők kopogtatnak be a lakókhoz, paneltulajdonosokhoz azzal, hogy a bejárati ajtójukban található zár(szerkezet) nem elég biztonságos, ezért azt érdemes lenne lecserélni. Ebben természetesen ők mint szakemberek szívesen segítenek.

Biztosított zárak

A témával kapcsolatban első utunk a Magyar Biztosítók Szövetségéhez (Mabisz) vezetett, ahol elmondták: mindenki a saját biztosítójánál, illetve a lakásbiztosítási szerződése részeként kaphat tájékoztatást arról, melyek az adott biztosító által ajánlott biztonságtechnikai berendezések. Léteznek tehát „biztosított zárak”, s mint írták: a Mabisz illetékes vagyonvédelmi és kármegelőzési bizottsága – amely a tagbiztosítók szakértőiből áll – a gyártó kérésére minősíti a forgalomban lévő zárakat és zárszerkezeteket, ennek megfelelően pedig ajánlást adnak ki arról, a lakástulajdonosnak, milyen zárat lenne érdemes használnia. Segítségképpen a Mabisz betörésvédelmi tájékoztatót készített, amely dokumentum a szövetség honlapján is elérhető.

Biztosítói kisokos

E tájékoztatóból többek között az is kiderül, hogy amennyiben a biztosított a kármegelőzési és/vagy kár­enyhítési kötelezettségének nem tesz eleget (például távolléte esetén nem zárja be a helyiségeket), úgy a biztosító a szolgáltatás összegét olyan arányban, illetve mértékben csökkentheti, amilyen arányban, illetve mértékben a kár bekövetkeztében szerepet játszott a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség elmulasztása.

De a szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a kiválasztott védelmi szint megvalósításához (például egy szakértő által ajánlott biztonságosabb zár cseréjéhez) meg kell győződni arról, hogy az újonnan vásárolt egység kompatibilis-e a már meglévőkkel, valamint hogy a már meglévő elemek biztosítják-e az újonnan beépítendő elemmel tervezett védelmet. Például: hiába erősítik meg a bejárati ajtó védelmét egy családi ház esetén, ha a földszinti erkélyajtó záródásánál kizárólag a hővédelemre összpontosítanak, és a néhány milliméter mélyen záródó zárnyelveket egy közepes méretű csavarhúzóval is be lehet feszíteni. Így a biztonsági elemek vásárlásakor nemcsak érdemes elkérni a Mabisz-ajánlásról szóló tanúsítványt, de a beépítéshez egy képesített szakembert bízzunk meg!

Vajon kívülről is megállapítható, mennyire biztonságos egy bejárati ajtó? A betörő próbálkozik…
Fotó: Pixabay.com

Kombinált védelem

A rendőrség a témában vagyonbiztonsággal kapcsolatos bűnmegelőzési tanácsokkal látott el bennünket. Kiemelték: abszolút biztos védekezés természetesen nem létezik, de betörést akadályozó vagy megnehezítő módszerek, eszközök, berendezések igen, amelyek a gyakorlatban is bizonyítják hatékonyságukat. Az otthonok védelmében hatékony megoldás lehet a kombinált védelem, amely a mechanikai védelemből (biztonsági zárak, rácsok, fémredőnyök), valamint az elektronikai védelemből (riasztóberendezések, kamerák, mozgásérzékelő lámpák) tevődik össze.

– A családi házak és lakások legkritikusabb pontjai a nyílászárók, így a bejárati ajtó, a hátsó ajtók, ablakok és az erkélyajtók. Lényeges, hogy az ajtó erős, masszív – például fém vagy tömör fa – anyagból készüljön, több ponton záródjon, vagy több zárral lehessen zárni. A zsanérok legyenek erősek, fontos a kiemelés elleni védelem, és a megfelelő zár is elengedhetetlen. Ma már korszerű fúrásálló, saválló, zártörés ellen védett zárak kaphatók. Besurranás ellen hatékony megoldás lehet az elektronikus ajtóék, amely nyitásra éles hanggal jelez – ajánlják. Majd hozzáteszik: az ablakok és erkélyajtók vonatkozásában léteznek kulccsal is zárható ablakzárak, az üveg betörését pedig megelőzhetik biztonsági fólia alkalmazásával is. Azt azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szúnyogháló nem véd meg a betöréstől!

S hogy egy jó marketingfogásról vagy tényleges szakértelemről beszélhetünk-e az írásunk elején említett helyzetben, az továbbra is kérdés. Mindenesetre a cikkben foglaltak alapján érdemes biztosító segítségét kérnünk, és képzett szakembert választanunk!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában