Gratulálunk!

2019.04.03. 15:15

Elnöki elismerés a köz Fejér megyei szolgáinak

Elismerő oklevélben részesítette a megyei közgyűlés elnöke Molnár Lajost valamint Tápai Józsefet, a Fejér Megyei Kormányhivatal két nyugalmazott munkatársát.

B. Kiss László

A megyei kormányhivatal két nyugalmazott munkatársát, Tápai Józsefet és Molnár Lajost köszöntötték kedden

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Molnár Lajos, aki közelmúltban magas állami kitüntetést – a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) – is átvehetett, a kormányhivatal Jogi, Humánpolitikai és Koordinációs Főosztálya vezetőjeként, Tápai József pedig a kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala földmérési szakügyintézőjeként ment nyugdíjba. A két köztisztviselőnek több évtizedes, magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként adományozta Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke (a képen jobbra) az oklevelet, valamint annak az ezüstből készült érmének egy-egy példányát, amelyet 2009-ben, a megye létrehozásának millenniuma alkalmával vertek.

– A két kitüntetett közszolga munkáját, hozzáállását jól jellemezte a kormányhivatal vezetője által megfogalmazott jelmondat, amely így szól: Miben segíthetünk? Bátran állíthatjuk mindkettőjüket példának a fiatalok elé mint olyanokat, akik számára a közigazgatás valódi hivatást jelentett. Rájuk igaz a mondás, hogy nem a közből éltek, hanem a közért – fogalmazott az elismerés átnyújtásakor Molnár Krisztián.

A megyei kormányhivatal két nyugalmazott munkatársát, Tápai Józsefet és Molnár Lajost köszöntötték kedden

Az eseményen jelen volt Simon László, a megyei kormányhivatal élén álló megbízott is (a képen balra), aki köszöntőjében hangsúlyozta, menyire értékes kitüntetés az elnöki elismerés, és mennyire rászolgált arra a két díjazott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában