Végleg lezárult Tündérszépek versenyünk

2019.05.24. 15:38

Bodoki Bernadett lett Fejér megye legszebb lánya

Tavaly decemberben indult útjára a Mediaworks Tündérszépek szépségversenye.

Feol.hu

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Tizenhárom megyéből közel 600 jelentkezés érkezett, közülük végül 370-en álltak stúdiókörülmények között, profi fotósaink kamerája elé. Sokan először próbálták ki magukat fotómodellként, vagy először indultak szépségversenyen. Bodoki Bernadett is először vett részt szépségversenyen, és jó élményekkel távozott.

A húszéves sárbogárdi lányt az első fordulós fotózás óta nyomon követhettük a Fejér Megyei Hírlapban. Bernadett a gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdaság és Környezettudományi Karán tanul mérnökként, szabadidejében szívesen főz, hobbija az éneklés és a műkörmök készítése. Többféle sportot kipróbált már; kézilabdázott, röplabdázott, de szívéhez legközelebb a lovaglás áll. A versenyre azért jelentkezett, hogy megmérettesse magát a többi jelentkezővel szemben. Bevallása szerint szívesen állna még fényképezőgépek elő a jövőben is.

Bernadett széles mosollyal vette át nyereményét
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Bernadett a régiós fordulóból egyedüliként jutott tovább az országos fordulóba. A megyei, majd régiós fordulóban is megmutatta, hogy amatőrként is van helye a szépségversenyben. Rajongótábora óriási támogatást nyújtott számára a verseny során. A régiós Tündérszépek-fordulóban elért kiemelkedő sikere okán a Fejér Megyei Hírlap és a Mediaworks Zrt. 50 ezer forintos értékű vásárlási utalványt adott át. A díjátadón Pásztor Zoltán, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztő-helyettese gratulált Bodoki Bernadettnek az eredményéhez.

A Tündérszépek verseny nagy sikerére tekintettel még a nyáron újabb szépségversenyre invitáljuk olvasóinkat. Az országos versenyen akár saját fotóval is lehet majd jelentkezni, tehát érdemes erre készülni a nyár folyamán!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában