2019.05.02. 08:00
Bolondballagás: rabláncon érkeztek a liget színpadára
Jószerével végigért a Fő utcán a felvonuló bolondballagók menete, akiket még gyülekezőben az Alba Plazánál Magyaródi Anett, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke és Mészáros Attila alpolgármester köszöntött.
A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 12.A osztálya nyerte meg a fődíjat, a százezer forintot
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Innen indult el fél nyolckor délszláv lüktetésű élőzenés felvezetéssel a hosszan színes menet a Hotel Magyar Király előtti téren felállított színpadhoz. A színpaddal szemben a zsűri emelvényén három főre terítettek a szervezők damasztot az asztalokra – köztük középütt a polgármesternek.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/rb2bUTjie0y9WRft20q9dgeJNdHcmJqd3llf-Q131jQ/fill/6639/4297/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdjYzRjNWQ4MGRiMjQzZjliN2Q4NjIzMTk1NzYzZmMy.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
– Sziasztok, mindenkit nagy szeretettel köszöntök, én vagyok Anna – vette magához a szót pár üdvözlő gondolat erejéig Cser-Palkovics András, aki a bolondos név- és nemváltó tréfával az egyik moderátor apró tévesztésére utalt vissza. Bár az is lehet: a bolondballagás napján a műsorvezetőkre is átragadt a fíling az erősen afterparty hangulatú reggeli sokadalomról, így szándékosan konferálták föl a Kiss Dorottya, Cser-Palkovics András és Töll Konrád alkotta zsűri tagjai közé a kiváló népdalénekes Vakler Annát is.
Volt itt minden
A viselkedési normákat és a versengés szigorú szabályait azonban még a mókás műsorvezető pár is kellő tisztelettel ismertette. Mindezek szerint a színpadi produkciók hossza nem haladhatta meg a 2 percet, a közönség elé lépő osztályoknak pedig – az ítélkezés pártatlanságát biztosítandó – tilos volt elárulniuk, melyik iskolából érkeztek, hogy a nyertesek azonosítása csak a döntéshozatal után történhessen meg. E szabály, mint utóbb megmutatkozott, nem bizonyult kijátszhatatlannak: a Lánczosból érkezett diákok például hosszú rabláncra fűzve érkeztek a színpadra a Lánczos rabjai című produkcióval. Elhangzott az is: a méltatlan viselkedés, úgy mint lisztezés és a habozás a versenyből való azonnali kizárást von maga után.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/_4KZQeW2pdyvmSQlktoVNvJNx_spYVzGTuW7ZG4ut44/fill/5208/3342/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5ZjUxMWY0ZTQxODQ0ZmNiMjJmMWNlNGU5OGY5ZmM2.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Nyilván az intelem súlyának is betudható volt, hogy a viselkedési normák ismertetése után a színpadra lépő első (fiú)osztály habozás nélkül kezdett bele a YMCA dallamára megálmodott tánckari koreográfiába. A fiúk produkciója világossá tette: az érzékenyítés – ha volt ilyen tantárgyuk – teljes sikerrel járt. Magas mércét kellett megugrania az eztán következő 13 csapatnak, de összességében minden mutatványban volt valami fűszer abból a remek érzésből, hogy „vége” – így a produkciókat sem lehetett csupán névértéken megítélni.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/6Ecl1VlgpFn8Iwzg9j5MbFKYCA0GJDy9mE88l6ygYY8/fill/6439/4370/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdmMjcxMGIwMzZiNTQ3OGI4OWEyOTNmYjU3MWMwMWVj.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
100 ezer a tópartis 12.A-nak
Apropó névérték: a 100 ezer forintos fődíjat a Tóparti 12. A nyerte a Hajós András-féle Helló tourist-ra bemutatott repülő show-val. Második az I. István Szakgimnázium 12. D-sei által előadott Meseparádé lett, a harmadik díjat pedig a Lánczos rabláncosai kapták. A bolondballagást pedig jól láthatóan mindenki megnyerte, aki csak részt vett rajta – hiszen egy hétköznapon reggel 8-kor, hasogató április végi szélben a szabadtéri színpadra lépni, például fecskében és fürdőköntösben – na ahhoz kell valami több, valami más.
Bolondballagás Székesfehérváron
Erre érezhetett rá a folyton rögtönző zsűri is, amely idén nem csupán az első három helyezettet jutalmazta: minden színpadra lépő osztálynak megítélt 20-20 ezer forintos hozzájárulást az érettségi bankett költségeihez.