versenyeztek egymással a megye tűzoltói

2019.05.20. 07:40

Lelkes lánglovagok almási viadala

A Fejér Megyei Tűzoltószövetség ebben az évben Magyaralmásra bízta a tűzoltóverseny lebonyolítását. A település vezetése, a helyi önkéntesek és a sportklub kiválóra vizsgázott mint szervező.

Palocsai Jenő

Komoly munka kell a kismotorfecskendők kezeléséhez Fotó: RA

Remek időt fogott ki a szövetség és valamennyi résztvevő, így a melegben jól is esett néhány vonuló felhő az égen. A tűzoltóságnak évezredes hagyománya van, így méltán büszke rá mindenki, aki egyenruhába bújik. Különösen igaz ez azokra, akik önkéntesen, kifejezetten a közösség érdekében öltik magukra a mundért, feláldozva szabadidejüket, amit a családtól vesznek el. Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője úgy fogalmazott, hogy ez az igazgatóság, a hivatásosok és az önkéntesek közös versenye.

Varga Leonóra polgármester elmondta, hogy a természeti adottságaikból kifolyólag már többször megtapasztalhatta a falu, hogy milyen nagy szükség van a hivatásos és az önkéntes állományra.

Komoly munka kell a kismotorfecskendők kezeléséhez
Fotó: RA

A versenyt Molnár József tűzoltó alezredes, a megyei szövetség elnöke nyitotta meg. Itt nemcsak felkészültségükről és helytállásukról tettek tanúbizonyságot a tűz elleni küzdelem élharcosai, hanem bajtársiasságból is. A legtöbb nevező csapat nehezen beinduló, akár múzeumi kismotorfecskendőkkel áll rajthoz. Mindenki győzni akar, de ha az egyik csapat motorja csütörtököt mond, a másik azonnal a segítségére siet és kölcsönadja a sajátját.

Ahogy szinte minden évben, idén is Vál volt a legeredményesebb a versenyen, hiszen négy kategóriában is az első helyen végeztek. Kiválóan szerepelt Sárosd is, de Csákberény férfi csapata is a dobogó csúcsára állhatott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában