borok és birkapörkölt

2019.05.20. 07:35

Rekordszámú minta sorakozott a mezőkomáromi versenyre

A megterített asztalokon a talpas poharak mint formás hölgyek álltak, a folyosón pedig színes üvegek rendeződtek sorokba. A találkozó nem maradt el!

Szanyi-Nagy Judit

Két Kató-kerámiát is bezsebelt a soponyai Pál Jenő Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Az egyik adott, a másik kapott: míg az üvegekből rendre kifelé csorgott a nedű, addig a talpas poharak negyedig vagy félig töltekeztek a fehér és a piros árnyalataival. Összesen 127 mintát kóstolt meg így a négyszer négyfős – neves tagokból, valódi szakértőkből álló – bírálóbizottság a mezőkomáromi általános iskolában.

Két Kató-kerámiát is bezsebelt a soponyai Pál Jenő
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Ha a tömény tényeket nézzük, a fehérborok esetében 32 arany, 16 ezüst, 12 bronz és 5 dicsérő minősítés, míg a vörösboroknál 22 arany, 25 ezüst, 12 bronz és 3 dicsérő minősítés talált gazdára. Az összesített létszám a környék eddigi legtöbb résztvevőjét adja! – tudtuk meg Csordás Lászlótól, a Szent Orbán Egyesület elnökétől, aki a szombati délután folyamán a saját pincéjében is vendégül látta a gőzölgő birkapörköltet lefojtani kívánó látogatókat. A gazdák – többek között – Dégről, Enyingről, Mezőszilasról, Soponyáról, Szabadhídvégről és Tácról érkeztek, vagyis egy regionális borversenyen mérettették meg mintáikat – egy kategóriában akár többet is.

Ez alapján a hagyományos Szent Orbán-napi, huszonegyedik mezőkomáromi borversenyt, mondhatni abszolút győztesként a soponyai Pál Jenő nyerte, aki legjobb fehér- és vörösborát egyaránt nevezte a „megpróbáltatásra”. A legjobb mezőkomáromi fehérbort Kangiszer Gyula adta, a legjobb vörösbor pedig Szüllő Béla nevéhez köthető. A verseny célja, hogy a gazdák évről évre fejlődjenek, vagyis hogy egyre jobb borokat készítsenek, kínáljanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában