Istenre és egymásra találtak a hívők

2019.06.11. 07:30

Egyházmegyei találkozó a Bregyóban

A Bregyó közi Szabadidő Központ adott otthont a 14. alkalommal megrendezett egyházmegyei napnak.

Palocsai Jenő

Fajátékokkal is játszhattak a kisgyermekek a Bregyó közben rendezett egyházmegyei találkozón Fotó: Nagy Norbert

Szentmisével kezdődött a hétfői esemény, melyet Spányi Antal megyés püspök celebrált. Az orgona hangjait rézfúvósok helyettesítették a nagysátorban, melyet megtöltöttek az ünnepre érkezők, sőt a szomszédos sátorban is hívők sokasága ült, mint roppant oldalhajóban. A mise elején a főtisztelendő virágcsokrot kapott, majd köszöntötte a papságot és a hívőket. Spányi Antal a mai élet problémáiról beszélt, melyek felelősségét nem lehet mindig másokra hárítani. Mint mondta, minden keresztény embernek van felelőssége a világ azon zugában, ahol az életét éli.

Fajátékokkal is játszhattak a kisgyermekek a Bregyó közben rendezett
egyházmegyei találkozón Fotó: Nagy Norbert

Az egyházmegye valamennyi szegletéből érkeztek papok, önkéntesek és hívő családok, hogy megismerjék egymást, hogy rátaláljanak egymásra és együtt Istenre. A mise áldozással zárult és az arra érzékenyek gluténmentes ostyával vehették magukhoz Krisztus testét.

A Bregyó fáinak árnyékában családi programok vártak a sok kisgyermekre és szüleik­re. Fajátékok, gokart, ládavasút és állatsimogató foglalta le a kisebbeket. A nagyok sem unatkoztak, csocsó- és dartsbajnokság, valamint lasszóvetés is szerephez jutott egyéb, megszokott sportok mellett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában