Kamrából ház, majd major; végül kastély adott otthont a szerzeteseknek Előszálláson

Azt többen is elmondhatják, hogy kívülről „ismerik” az épületet: az előtte álló park látványos és szépen gondozott, az abban található padok gyakran nyugtot adnak a megfáradt járókelőnek, aki dallamos madárcsicsergést hallgatva töprenghet el az élet nagy dolgain. Még a közeli forgalmas út zaja sem zavaró, a még közelibb játszótér minden egyes zegzugát kihasználó gyermekek duruzsolása elnyomja azt. Ha a boltíves ajtó felé indulunk, attól jobbra az 1888-ban született Hagyó-Kovács Gyula András mellszobra fogad bennünket. A mezőgazdász 1908-ban lépett a ciszterci rendbe, pappá 1913-ban szentelték. Előszálláshoz nagyban kötődik, hiszen a ciszterciek 31 ezer katasztrális holdnyi birtokát irányította a településen mint jószágkormányzó. A kastélyként is ismert épület már az ő színre lépése előtt felépült – de a rendnek sok köze volt hozzá!

Egykor gyermekek otthonaként is funkcionált az épület

Aki ismeri Előszállás történetét, történelmét, tudja: sem a török letelepedés, sem a kuruc–labanc csatározás idején nem volt könnyű dolga a terület lakosságának – a település három alkalommal is teljesen kiürült. Változást 1723 ősze hozott, amikor Niklas Antal henrichaui perjel érkezett a területre, s csalódottan konstatálta: a ciszterci rendnek itt semmilyen épülete nem áll rendelkezésre. Így a beszámolók szerint előbb egy „kamrát” építenek itt, majd annak helyére 1729-ben egy nagyobb házat emelnek. A rendi tulajdonú major kiépítése 1724-től kezdődik, 1751-ben kápolnát, annak helyére 1778–79-ben templomot építenek, amelyet ma is Kisboldogasszony-templomként neveznek. A kastélyként emlegetett (és fotóinkon is látható) ciszterci rendház 1765-ben épül meg, állandó lakhelyet biztosítva az ideküldött szerzeteseknek.

Felülről nézve a rendház egy szabadon álló, L alaprajzú, egyemeletes, kontyolt nyeregtetős épület. Az ajtón belépve – amelyet most kivételesen a nagyközönség számára is kitártak – egy kisebb raktárat pillant meg a látogató: múlt és jelen találkozik a székekkel, fekete zsákokba rejtett tárgyakkal, valamint a falon lógó fényképpel és az épület történelméről szóló szövegekkel teli helyiségben. Szemben egy másik ajtó látható, amely egyenesen az udvarra és az azt U alakban körülvevő földszintes melléképületekhez vezet. Ez utóbbi létesítményekbe betekinteni lehet ugyan, de belépni nem. Erre egy, a polgármester által 2015 májusában kifüggesztett papír is utal: „Az épületbe bemenni, ott tartózkodni szigorúan tilos és életveszélyes!” Itt már látszik, hogy a kastélyra ráférne egy alapos felújítás, de a látogató a benti (emeleti) helyiségek láttán is eltátja a száját.

A vakolat több helyen megkopott, és itt-ott a mennyezeten is a legalsó rétegig lemállott a festés a többi felülettel együtt – mintha régészeti munkálatok kezdődtek volna odabent. Egy kiválasztott ajtóban állva több termen át vezet a pillantás, sokan megállapítják, a helyben hatalmas potenciál van! Amott, nevezzük mellékhelyiségnek, fürdőnek, jó állapotú, fehér alapon piros-barna mintás csempe fogadja a kíváncsi szemeket. A letisztult burkolaton rajzfilm-figurás matricák késztetik mosolyra a nézelődőt. „Valaha gyermekotthon volt itt” – magyarázzák a tősgyökeres előszállásiak. A kifüggesztett dokumentumok alátámasztják az állítást: a második világháborút követően az állami tulajdonba került kastélyba költözött a nevelőotthon, amely a rendszerváltás után az országban – az épületből kiköltözve – az elsők között vezette be a családotthonokban nevelést. A kastély 1995-ben került ismét egyházi tulajdonba – ma pedig teljesen üresen áll.