Nem kevés tanítványa volt Molnár Gyulának szerte az egész megyében

Százéves öröksége a tanítás

Mármint a megye „gyerekanyaga”. Amikor ugyanis az iskola épületéből kiszakadt – leginkább nyaranta –, akkor például csóri, móri, pátkai, előszállási, alapi és persze környékbeli, vagyis dégi, kálozi gyermekekkel is foglalkozott (zánkai) táborok keretében. Életének jelentős szeletét az oktatásnak szentelte. – Édesapám kántortanító volt Magyaralmáson, innen indult az egész. Ám amikor édesapámnak a munkája miatt költöznie kellett, akkor költözött a család is. Így az általános iskolát Lajoskomáromban végeztem el, innen kerültem viszsza a szülővárosomba, Székesfehérvárra. Mindig is szerettem gyerekekkel foglalkozni, így a tanulmányaimat a Vasvári Pál Tanítóképzőben folytattam – mesél a kezdetekről a diákok által leginkább Gyula bácsiként emlegetett Molnár Gyula. Az 1958/59-es tanévet már Mezőszilason kezdte el mint gyakorló tanító. Egy év után Sáripusztára került, majd 1964- ben visszatért Mezőszilasra, ahol az iskolában 1971-ig igazgatóhelyettesként tevékenykedett.

Időközben elvégezte a pécsi tanárképzőt biológia és mezőgazdasági ismeretek szakon.

Dégre 1973-ban került, ahol egészen 1999-ig gyakorolta a tanári hivatást, az utolsó nyolc évben már igazgatói beosztásban. Ezt a mátyásdombi igazgatói évek követték, majd a 2005-ös nyugdíjba vonulás. Mezőszilason a mezőgazdasági ismereteket oktatta, míg Dégen elsősorban a testnevelésen volt a hangsúly. Igazgatóként mintegy háromszáz gyermekért felelt, a tantestület – a technikai személyzettel együtt – negyvenfős volt. – Jó testület volt ez, mert a vitáink építő jellegűek voltak – magyarázta Molnár Gyula, aki nem mellesleg a képviselő- testület tagja, de még alpolgármester is volt. Utóbbi tisztséget 2002 és 2006 között látta el. Az elsők között volt, aki lemondott a neki járó tiszteletdíjról – többedmagával együtt –, s az összeget mindig más csoportnak ajánlotta fel. Jutott belőle az óvodásoknak, a nyugdíjasklubnak, a néptánccsoportnak és az egyháznak is, de ebből fedezték a Ságvári utca két világítótestjét, s a Kossuth utca végén található korlát is ebből a forrásból készült el.

– Mindig is olyan ember voltam, aki szeret tenni-venni – mondja az egykori iskolaigazgató, aki nyugdíjas évei elején sokáig a helyi civilszervezetek (polgárőrség, horgászegyesület) munkáját is segítette. Igazgatósága idején Dégen – többek, tanárok és diákok segítségével – új bútorokat, számítógépeket vásároltak az intézménybe, megépítették a sportpálya mellett jelenleg is található sportöltözőt, de gyakorlókonyha is létesült itt. A sok érdem, siker, amelyet Molnár Gyula elért – felsorolni is nehéz! – nem maradhatott elismerés nélkül. Így lett Dég község díszpolgára, miután Gyermekekért érdemérmet, Arany Katedra díjat, Eötvös-emlékérmet vagy Ifjúsági sportért arany fokozatot ért el, vett át. Nemrég pedig gyémántdiplomát kapott, miután a fehérvári intézményben hatvan évvel ezelőtt végzett. „Ezt valaki vagy megéri, vagy nem”, mondta az elismerésről. Osztálytársaival olyan szoros a kapcsolatuk, hogy a 25 éves találkozó óta minden évben eltöltenek az ország különböző pontján egyegy közös napot. – Édesapám 1917-ben kezdett el tanítani – készített számvetést Molnár Gyula –, és a lányom is ebben a hivatásban találta meg a számításait. Talán mondhatom, hogy a tanítás a család százéves öröksége.