A nagykarácsonyi Nyuli Ferenc díszpolgári címet kapott

Nem készült pedagógusnak, sokkal inkább a föld, a szántás és vetés vonzotta, aztán mégis a sárbogárdi tanítóképzőbe iratkozott be. Generációk sorának vetette el hát a tudás magját. Először Mezőfalvára nevezték ki, majd átirányították Előszállásra, később Mélykútpusztára, azután Kiskarácsonyba, de közben Sismándon is ő helyettesítette a tanítót. Róbertpusztán lakott, onnan járt munkába előbb biciklivel, utóbb motorral. Sokszor adódott, hogy egy nap két iskolában is okította az összevont osztályokat.

Kiskarácsonyban, a pusztán még 1960-ban is összevont alsó és fölső tagozat működött, nagy szakértelem – és nem kevésbé elhivatottság – kellett ahhoz, hogy a nyolc évfolyam egyszerre megkapja és el is sajátítsa az adott szinten kötelező anyagot. Akkor kötött házasságot Rozika nénivel, és ott találtak először közös lakást maguknak.

Nyuli tanító úr azután a nagykarácsonyi iskolában kapott állást, és addigi munkájának elismeréseként egyben igazgatóhelyettesnek is kinevezték. Pécsett, a munka mellett végezte el a főiskolát. Matematikát, biológiát, kémiát és technikai ismereteket tanított: szigorú ember volt, de következetes. Számos alkalommal kapacitálták a vezetői poszt elfogadására, de ő maradt a katedránál. Viccesen azt szokta mondani: „A Feri bácsi nemcsak kocsisnak, hanem igáslónak is született!”

A közösségi munka sem állt távol tőle, a falu vezetői és az idősebbek mindig kikérték a véleményét a felmerülő kérdésekben. Mozgalmas évek voltak azok a településen. Munkáját szakmai elismerések sora övezte, a legbüszkébb a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésre, amelyet az Országházban Göncz Árpád köztársasági elnöktől vehetett át.

Nincs olyan család ma sem Nagykarácsonyban, amelyikben ne lett volna az évtizedek során tanítványa. Ma is vallja: a személyes példa a legjobb nevelő, amit a gyerek otthon lát, azt másolja, abból épít mintát magának. A számítógépet nem ítéli el, annak idején az elsők között kezdte oktatni a legendás Commodore 64 kezelését. Viszont, amire mindig felhívja a figyelmet: az a kellő mérték, a kellő egyensúly. Nyuli Ferenc úgy mondja: ha újra kellene kezdeni, csakis ezt az embert próbáló pályát választaná. Pusztai tanítóként ugyanolyan küldetéstudattal, mintha csak a városi flasztert koptatná. Nyolcvankét esztendős, friss gondolkodású, az évek, a munka nem törte meg, inkább megerősítette. Már kisiskolás korától nem tudott betelni a rengeteg megszerezhető tudással. Ezt kívánja mindenkinek: legyünk kíváncsiak örökké a világ dolgaira. De azt ne feledjük soha: tenni kell a boldogulásért!