Az előítélet-mentes elfogadásért dolgoznak

2019.07.16. 07:05

Székesfehérvári Érzékenyítő Program: út embertől emberig

Hétfőn érzékenyítő programot tartottak a Bregyó közi Sportcentrumban.

Sági Zoltán

A felvétel a táborban készült az egyik érzékenyítő gyakorlat közben Fotó: Nagy Norbert

A napközis tábor résztvevőihez a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon gondozói és gondozottjai, továbbá a Lengyel Zsófi által kigondolt és koordinált Székesfehérvári Érzékenyítő Program (SZÉP) munkatársai érkeztek látogatóba, hogy a közösen töltött órák során a kisiskolások interaktív előadás keretében ismerkedhessenek a látás-, hallás-, mozgás- és értelmi sérült emberek élethelyzetével. Négy kisfilmben négy fogyatékkal élő kisiskolás társuk is megszólalt előttük.

A felvétel a táborban készült az egyik érzékenyítő gyakorlat közben Fotó: Nagy Norbert

A rövid játékokkal színesített bemutatót fizikai érzékenyítés követte, amelynek során a diákok a kerekes­szék vagy – bekötött szemmel – a fehér bot használatát próbálhatták ki, illetve az előadás során felmerült kérdéseikre kaphattak azonnali, személyes választ a programban résztvevőktől, akik maguk is fogyatékkal élők. Zsófi elmondta, a tegnapi alkalmon túl az önkormányzat nyári táborában több hétfőn is tartottak és tartanak hasonló foglalkozást, míg a tanév során az iskolákba látogatnak el.

 

Az eseményen Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnoktól megtudtuk: a kisiskolás korúaknak készült prezentáció után kidolgozás alatt van a nagyobbakat megszólító programanyag is, amelyet a SZÉP 3 fővel bővülő csapata ősztől juttat el a város középiskoláinak első évfolyamaihoz. Azon iskolák, akik eztán szeretnének bekapcsolódni a SZÉP foglalkozásaiba, az önkormányzat Civil Irodájánál jelentkezhetnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában