2019.08.13. 10:19
A hőség sem volt akadálya a déli zenei áramlatoknak és táncoknak
A Királyi Napok rendezvénysorozat keretében a világ minden szegletéből érkező néptánccsoportok érkeztek a városba. Ők nemcsak felvonulnak az utcákon és fellépnek a fesztivál színpadán, hanem délelőttönként zenével, tánccal és énekkel töltik meg a Királyi Játékteret.
Brazil táncos varázsolt karneváli hangulatot a gyermekjátszóban Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A Mátyás király emlékmű előtti téren a néptánc nagy ünnepére érkező vendégművészek mindenkit énekre és táncra csábítanak. Itt minden generáció megtalálhatja három napon át délelőtt a neki való elfoglaltságot. Ügyességi és más játékok rejtelmeivel ismerkedhetnek meg az arra járók, de azzal a feltétellel, hogy aktívan meg kellett ismerkedniük a délről érkező népek zenéivel, táncaival és kultúrájával. A hétfői napon macedón és kolumbiai csoportok invitáltak mindenkit táncházaikba. A vendégművészekből és a járókelőkből verbuválódott csoportban gyermekek, szülők, valamint nagyszülők alkották a kört, melynek közepén a zenészek voltak, együtt élve, mozogva és főleg nevetve a táncoló gyűrűvel. A déli dallamok hamar befogadó fülekre és táncoló talpakra találtak a Főutca épületei között megrekedt, rekordokat döntögető hőség ellenére is.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/MFywvbCqLXh13I0Yyr3k5xYF9eIb0dXBsl3nGu16vAQ/fill/4914/3313/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhMzUxM2Q4ZTEzODQwNmQ4YzVkMThhNmVlOGNiNWZh.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A néptáncfesztivál közelebb hozza az érdeklődők számára a távoli országokat is, a tánc és a játék nyelvén tolmácsolva. Kézműves foglalkozások is lesznek, de a néptáncé marad a főszerep, és abban bőven lehet részünk, ugyanis esténként térzenével, folkesttel és gálaműsorral várnak mindenkit a Zichy színpadon.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/oHKBdBpoDC2GC7XeHu1oihQ7CjoT7z3zcKE1f3e16nU/fill/1470/1073/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M5NTUwNGI2NzcyMDQ5MzU5MDIyNGYyNjUxYjVlM2Jk.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Kedden délelőtt folytatódik a zene és a tánc, így ezúttal a török, a kanadai és az indonéz táncosok mutatják be saját nemzetük féltett kincseit, a hagyományaikat. A délután négykor kezdődő Királyi gyermekjátszó otthonául a Táncház szolgál, ahol hétfőn a Kanadából, a Brazíliából és a Tajvanról érkezett néptánccsoportok tanították meg táncaikat a kicsiknek, míg a szlovák és a kolumbiai csapat várja az apróságokat a Malom utcában.