díjakat is átadtak

2019.08.13. 07:15

Falunap Felcsúton – A régi búcsúhoz hasonlón maguk ünnepeltek

A Nagyboldogasszonynak szentelt templomuk búcsújához közeli napon maguk örömére tartják falunapjukat a helybéliek. A meghívott előadók is őket köszöntötték.

Zsohár Melinda

A Tamássy-Margalit kúria tágas udvarába székelykapun át vezet az út, ma könyvtár és orvosi rendelő a szép kis udvarház. Egy kedves lányalak jelképezi Trianon fájdalmát és emlékezetét, s kisebb edzőpálya is helyet kapott a védett ligetes tercián. Évek óta itt tartják a búcsújukhoz közeli időpontban a falunapot, s begyújtják a szintén ide felépített falu kemencéjét a búcsú előestéjén. Idén lánchintát is felállítottak itt, sátrak, s természetesen a népszerű főzőversenyre benevezők bográcsai is elfértek a forró nap elől védelmet nyújtó, árnyas faóriások alatt. Az épület elé színpadot építenek a helyi szereplőknek, s a vendégeknek, s itt adták át idén is a díjakat: ízekért, színekért.

 

- Mindig igyekszünk valami újdonságot kitalálni a megszokott és emiatt várt elismerésekért, a közösség szeretettel viszonozza tagjainak fáradozásait – mondja Mészáros László polgármester, aki idén egy új díjat alapított, pontosabban csatlakozott a korábbi alapításúhoz. A legszebb virágos porta helyezettjeit a választott zsűri állapítja meg, ezúttal a polgármester maga is elismerte a neki leginkább tetszőt, s különdíjjal honorálta. Baloghné Kőhalmi Emília a közös győztes a virágos udvarával, Móri Józsefné a polgármesteri különdíjat nyerte el. Mészáros László maga is szívesen kertészkedik, ritka szabadidejében a növényekkel szerez magának kikapcsolódást.

A polgármester Sisa András jegyzővel közösen főzött is, a faluebédhez a maguk készítette kétüstnyi palóclevessel hozzájárulva. Tíz csapat nevezett a főzőversenyre, a győztesnek járó óriás vándorfakanalat a sárgarépa-pálinkával megbolondított bakonyi sertésragu szakácsai kapták – a településtörténet-kutató egyesület. A legfinomabb Cserkuti János diópálinkája lett, a legfinomabb lekvárt pedig Kovács Katalin főzte a versenyre a kóstolók szerint. Szecsődi Tima Zsuzsanna könyvtárvezető évek óta oroszlánrészt vállal a nyugdíjasklubbal karöltve a falunap szervezésében. Az óvodások, a helyi Fehér Tigrisek kempós csapat és a nyugdíjasok is bemutatót tartottak, illetve felléptek, Iski Laura és Marlók Tamás zenéltek – mind-mind helyiek. A vendégművészek Tolvai Reni és Gáspár Laci voltak. Egész nap számos programmal szórakoztatták a gyerekeket, a művészi arcfestéssel megajándékozottak valóban esztétikai szépséget nyújtottak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában