Megnevezték jelöltjeiket

2019.08.06. 07:00

Hét nő és hét férfi alkotja a Fidesz hétfőn bemutatott városi csapatát

Bemutatta önkormányzati jelöltjeit a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Székesfehérváron. Az eseményre különleges helyszínen: a Sóstói természetvédelmi terület északi stégjén került sor.

Sági Zoltán

Közös fotón mutatkozott be a választásokon induló csapat Fotó: Fehér Gábor

A jelöltek bemutatására érkezőket Róth Péter alpolgármester ezúttal a Fidesz városi elnökeként köszöntötte, majd később, szavait zárva, magyarázatot adott a helyszínválasztás miértjére is.

– Amikor 2010-ben megkezdtük a felkészülést az önkormányzati választásokra, azzal a mottóval álltunk neki a munkának, hogy legyen jobb hely Székesfehérvár – indított a városi elnök, hogy azonnal rögzítse, 10 év elteltével kijelenthető: a célt elérték.

Két változás biztosan lesz a Fidesz városi képviselőinek sorában

Alátámasztásul fölemlítette, elég csak összehasonlítani a belváros 2010-es és 2019-es összképét, hangulatát. Ennek megítélése persze még lehet szubjektív, pillantott a kezében tartott papírosra Róth Péter, aki az objektív változások érzékeltetésére számokkal is készült. Elsőként a közbiztonságot említette: 2010 óta 6690-ről 1600-ra, azaz negyedére csökkent Fehérváron a bűncselekmények száma. Ezzel szemben az elmúlt 10 évben háromszorosára nőtt a városi zöldterületekre és a parkfenntartásra fordított összeg, továbbá 65 kilométer városi közút újult meg. A legmegdöbbentőbbnek azonban a Fidesz városi elnöke azt a változást nevezte, amely szerint kultúrára 2009-ben 1,2 milliárdot, az utolsó lezárt évben, azaz tavaly pedig 3,2 milliárdot fordított Fehérvár. „De ha a számoknak nem hisztek, higgyetek a szemeteknek” – szólította meg a meghívottakat Róth Péter, aki fölemlítette: 10 évvel ezelőtt még a Sóstó természetvédelmi értékeinek végveszélyéről készítettek filmet, mára pedig az egyik leggazdagabb nagyvárosi ökoszisztéma Magyarországon.

Közös fotón mutatkozott be a választásokon induló csapat Fotó: Fehér Gábor

„A legjobb, ami Székesfehérvárral történhetett” – utalt végezetül Róth Péter egy, Cser-Palkovics András 2010-es polgármesterré választására reagáló ellenzéki véleményre, hogy ezzel adja át a szót a Fidesz 2019-es polgármesterjelöltjének. Cser-Palkovics András rövid bevezetőjében a jelölést megköszönve és elfogadva ismételten bizalmat kért a fehérváriaktól a maga és csapata számára, kifejtve: a szolgálat, amelyet jelenleg is végeznek a város érdekében, csapatra szabott feladat, amelynek a jövőben is együtt felelhetnek meg a legjobban. Ezt követően, egyesével a színpadra szólítva őket, a hallgatóságnak személyes szavakkal mutatta be a 14 választókerület jelöltjeit, akik személyében két változást említünk elsőként. A nemrégiben elhunyt Égi Tamás alpolgármester helyére a Fidesz Szabó Bakos Györgynét jelöli az 1. választókerületben. A második választókerületben pedig a jövőben más feladatokra összpontosító Kovács Béla Sándor helyett Kovács Zsoltnét indítják. Meg kell még említeni a 7. választókerületet (Palotaváros – Dél), ahol Ungváry Árpád lesz Farkas László kihívója, illetve Feketehegy–Szárazrétet, ahol a 9. választókerületben Fekete Ferenc indul Szigli István ellen.

A többi választókerületben a jelenlegi képviselők szállnak ringbe az október 13-i helyhatósági választásokon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában