Versenyre keltek a győzelemért a csákváriak

A Szabad Föld-kupa egy ezüst vándorserleg, amelyet a Szabad Föld újság támogatott. A kupa létrehozásának az volt a célja, hogy a falusi és egyéb alsó osztályú labdarúgócsapatok is eredményesen versenyezhessenek egy országos kupában. A döntőben való részvételre az az alsóbb osztályú együttes volt jogosult, amelyik a legmesszebb jutott a Magyar Népköztársasági Kupában. A csákváriak, akik akkor a megyei II. osztályában vitézkedtek, két NB III-as gárdát, a Balatonfűzfőt és a Sárisápot is legyőzték, és csak a szintén NB III-as Répcelaki Bányász ejtette ki őket a sorozatból.

– A 80-as évek közepétől új csapatot kezdtünk építeni. Sorjában „hazatértek” azok, akik addig magasabb osztályú csapatokban vagy azok utánpótlásában játszottak, melléjük pedig érkezett néhány új arc is – emlékezett vissza Mester István, a Csákvári TK örökös tiszteletbeli elnöke, aki rengeteg munkát fektetett nemcsak a csapat, de a pálya építésébe is. Csákváron olyan létesítményt adtak át 1983-ban, amely még a komolyabb egyesületeknek is javukra vált volna. A munkában sokszor a focisták is részt vettek.

– Amikor Pista bácsi megjelent edzésen, tudtuk, valamit csinálnunk kell – betonoztunk, árkot ástunk vagy építési anyagot pakoltunk le a teherautóról – mesélte nevetve Pula József, a kupadöntős csapat belső hátvédje, aki azt is elárulta, sikereiket heti két edzéssel érték el. Természetesen munka mellett.

Az emlékezetes döntőre 1989-ben 5 autóbusszal érkeztek a csákvári szurkolók, és sokáig úgy tűnt, kedvenceik emelhetik magasba a kupát. Ám egy szerencsétlen csere – Cipóth Pál edző belenyúlt a védelembe – szertefoszlatta az álmokat: a 89. percben gólt szereztek a körmendiek.

– Arra számítottunk, hogy a szögletet beíveli az ellenfél játékosa, ehelyett azonban visszagurította – idézte fel a gólt megelőző helyzetet S. Molnár Gyula, az akkori csapatkapitány, majd Pula vette át a szót:

– Engem, aki szögletnél mindig beálltam a jobb kapufához, már korábban lecseréltek. A helyemre beállt Szabó viszont, aki nem szokott ezen a poszton játszani, nem állt oda. A labda így begurult a kapufa mellett. De szó szerint úgy vánszorgott el a gólvonalig, nem volt egy élet­erős lövés – emlékezett vissza a hátvéd. A hátralévő, hosszabbítással együtt is csak pár perc nem volt elég az egyenlítésre. Pedig ha döntetlen marad az eredmény, az a csákváriaknak kedvezett volna, tekintve, hogy a körmendiek NB III-ban játszottak. A csapat lefagyott, nem számítottak a gólra. Mindaddig jól ment a játék, voltak helyzeteik, sőt Váli egyik lövése a körmendi kapufán csattant. A meccs lefújását követően a játékosok egy része, így Pula és S. Molnár is tudta, ez volt életük lehetősége. Akkor már elmúltak 30 évesek, és persze azzal is tisztában voltak, kicsi annak az esélye, hogy még egyszer ennyire jól jöjjön ki minden lépés az MNK-ban. A csapat Csákvárra érkező buszát mégis annyian várták a meccs után, és úgy ünnepelték a játékosokat, mintha kupagyőztesek lettek volna.

A döntő után viszont megnyerték azt a fontos meccset, amellyel megye II-es bajnokok lettek, és feljutottak az első osztályba. A kupadöntővel az akkori Csákvári TK csúcspontjára ért. A csapat tagjai ötévente azóta is találkoznak. A tízéves évfordulón, 1999-ben a Körmend ellen játszottak gálameccset, és nagy arányú győzelmet arattak.