2019.09.07. 07:05
Hetedik éve találkoznak már a kreatív dégiek
Nagy figyelmet és sok tapasztalatot igényel a kézműveskedés. Ezt a dégiek is jól tudják.
Az eszközöket és a jókedvet Szabóné Gizella és Molnár Gyuláné Márta is magával hozta Fotó: SZNJ
Hetedik évadját nyitotta meg szeptember első hetében a Fürge Ujjak Baráti Kör tagsága. Számukra a nyári szünet sem telt eseménytelenül, vagyis hiába pörögtek a hónapok találkozás nélkül, a kézműves produktumok egyre csak készültek. Így bőven volt miről beszélni az első alkalmon.
Ez is a lényege ezeknek a találkozóknak: egymás tanítása, segítése mellett a beszélgetésre, a közös alkotásra is nagy hangsúlyt fektetnek a résztvevők – tudtuk meg Szanyi-Nagy Zsoltné Szilviától. A kéthetente csütörtökön tartandó alkalmak már most a karácsonyra hangolódás jegyében telnek, hiszen egy-egy (horgolt) alkotás van, hogy heteken át készül.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/g1oSqObJDGaJqi-qll7Ky3_N2wN4-FhB9QSZK4lqG58/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIyNzY0MTZjM2Q0ODRjY2M5MzE1N2M5NWNjYzg1NGE2.jpg)
A nyitóalkalmon heten vettek részt, de nem ritka, hogy tizenöten is nekilátnak egy téma megvalósításának. Ha pedig a résztvevők egyike-másika eltérne a tematikától, természetesen azt is megteheti, a segítség így sem marad el.
A baráti kör tagjai legközelebb szeptember 7-én, ma mutatják be alkotásaikat, méghozzá a Sárosdi Kézműves Találkozón. Ezenfelül a terveik között szerepel egy a helyi iskola gyermekeivel közös alkotónap is. Szeretnék, ha az itt elkészített, fiatalok számára sem bonyolult kézműves termékek a település ez évi karácsonyfáját díszítenék.