Nem elég városi rangot szerezni, a települést azzá is kell tenni

2019.10.09. 11:30

Bodajk valódi vidéki várossá vált

Az egyik legfiatalabb város vezetőjével, Wurczinger Lóránttal beszélgettünk az elmúlt időszakról és a közeljövő teveiről.

Palocsai Jenő

Felújították a városháza (képünkön) és az általános iskola épületét is Fotó: önkormányzat

Fotó: Tószegi Máté

A városvezető tizenhárom éve aktív szereplője a közéletnek. Kezdetben a Fejér Megyei Közgyűlésben dolgozott, utána képviselő, alpolgármester, majd polgármester lett Bodajkon. Az első ciklusa most ér véget, tartalmas időszakot tudhat a háta mögött.

– Összesen 2100 méter járdát, 1900 méter aszfaltos utat, valamint 210 méter mart-aszfaltos utat sikerült felújítanunk, megépítenünk – sorolta a polgármester, aki így folytatta: – A településünket átszelő országos közút négy különböző pontján sikerült gyalogátkelőket létesítenünk, és a kistérségi településekkel közösen kicseréltük a régi, elavult buszváróinkat.

A felszíni vízelvezetésben is tettek előrelépéseket, így saját beruházásként összesen 1800 folyóméternyi árkot sikerült feljavítaniuk és hasonló hosszban megkotorni a földes vízelvezetőket.

Belevágtak az egészségház felújításába is a gyógyulni vágyók érdekében, és az idősek otthonát is újjá tudták varázsolni.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a civil szervezetek is egyre aktívabbak: – Megalakult a Foltvarró Kör, a Bodajki Értéktár Bizottság, valamint a Bodajki Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Utóbbi 27 évnyi „Csipkerózsika álmából” éledhetett fel 2017-ben, igaz ehhez szükség volt a szabadidejüket feláldozó, önkéntes tűzoltó fiatalokra, valamint az autókra. Külhoni kapcsolataimat latba vetve előbb Luxemburgból, majd Rödermarkból sikerült egy-egy, egyenként 20 millió forint értékű tűzoltóautót beszerezni.

Ide tartozik a Bodajki Sportcentrum üzemeltetője, a Bodajk SE is. Az egyesület jól gazdálkodik a TAO támogatási program forrásaival, az önkormányzat pedig sikeresen pályázott egy fedett sportpark megépítésére.

Felújították a városháza (képünkön) és az általános iskola épületét is
Fotó: Tószegi Máté

Előre gondolkodnak, ezért százezer forinttal és babake­lengyével támogatják a település újszülötteit és családjaikat, emellett a helyi iskolába járó valamennyi bodajki gyermek, illetve minden 70. életévét betöltött szépkorú 22 ezer forintos különtámogatásban részesül. Felújították a városháza és általános iskola épületét is, nemcsak külsejében, energetikailag is, sőt a sportudvar is új aszfaltborítást kapott. A lakótelepen az A, B és a D épület előtt sikerült parkolóhelyeket kialakítani éppúgy, ahogy a temető előtt. Összefoglalva: a megvalósított elképzelések, fejlesztések, beruházások össz­értéke meghaladja a 890 millió forintot, melyhez közel 167 milliót tett hozzá a város. Az értékeket őrző városvezetésnek sikerült megvásárolnia a Vendel-kápolnát, megmentve ezzel a teljes pusztulástól.

A jövőt még ennél is tartalmasabbnak látja Wurczinger Lóránt, ugyanis megközelíti a hárommilliárd forintot a kilátásban lévő pályázatok összértéke. Ezek közé tartozik a Zöld Város, a Tó környékének megszépítése, a Mária-kegyhely felújítása, a Bodajkot és Mórt összekötő kerékpárút 410 milliós beruházása és még számos, nagy volumenű projekt.

– Első helyen mindenképpen a már folyamatban lévő pályázataink, köztük a művelődési házunk felújítását ösztönző munkálatok lesznek – tett ígéretet a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában