Talán túl erős lett Ausztria–Magyarország

A magyar állam esélyei a rövid 20. század hajnalán, ezzel a címmel tartotta meg a Kodolányi Szabadegyetem Trianon 99 „tantárgyának” félévnyitó előadását Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese. A helyszín a Szent István Művelődési Ház volt. A történész E. Hobsbawm-ot, huszadik századi brit kollégáját hívta – könyveken keresztül – segítségül, hogy megmagyarázza a címbe foglalt jelzőt. A brit álláspontja szerint a „rövid” 20. század 1914-től 1991-ig tartott. Tőle származik a „hosszú” 19. század fogalom is, amely a francia forradalomtól (1789) az első világháború kitöréséig (1914) tartott.

Milyen esélyekkel indult neki Magyarország a 20. századnak, milyen viszonyok jellemezték az országot?

Az 1867. évi kiegyezést követően a gazdasági kérdések közös érdekeltségű ügyekké váltak a Monarchiában. Vizi László Tamás rámutatott, hogy a közös pénz mellett közös volt a vámhatár, vagyis megszűntek a korábbi kettős vámrendszer hátrányai, az államalakulat országai együttesen kötöttek kereskedelmi szerződéseket is. Együttes szabályozása lett a vasúti, vízi és tengeri közlekedésnek, a posta és távírdának, a mérték- és súlyrendszernek, a szerzői jogoknak, a pálinka-, sör- és cukoradónak. Mindeközben a magyar ipar növekedési üteme meghaladta az osztrákét!

Erős fejlődést mutatott az élelmiszeripar, a nehézipar, a gyáripar és gépipar. A külkereskedelmi cserearányok nagy ütemben javultak. Ausztria–Magyarország 1910-től Franciaországot megelőzve a világ negyedik legnagyobb gépgyártójává és gépipari exportőrévé vált az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság után. Az elektrotechnikai és villamos ipari termékek piacán pedig a világ harmadik legnagyobb gyártója és exportőre volt a Monarchia az Egyesült Államok és Németország után.

A magyar nemzeti jövedelem értéke 1900-ra megháromszorozódott, 1914-re megnégyszereződött. Az európai növekedéssel összevetve, csak a dán, a svéd és a német gazdaság produkált jobban. Gazdaságunk ezzel egy kategóriába került Belgiummal, Hollandiával, Norvégiával, Oroszországgal, Nagy-Britanniával.

Az előadó rámutatott azonban arra is, hogy a tárgyalt időszakban az összlakosság 62 százaléka élt a mezőgazdaságból. A mezőgazdaság részesedési aránya a nemzeti jövedelem 44 százaléka volt. Folyamatosan növekedett az állatállomány, elsősorban a sertés- és a szarvasmarha-állomány. Kiemelkedő volt ugyanakkor a zöldség- és gyümölcstermesztés, a szőlőművelés is, megkezdődött a műtrágyázás, valamint a vetőmag nemesítése.

A történész a Magyarország esélyeit hátráltató tényezőket is sorra vette. Jelentékeny volt az etnikai jelleg és az abból eredő politikai problémák. A Nagy Háborúval induló „rövid” 20. századot megelezően a Magyar Királyság összlakosságának csak 54 százaléka volt magyar. Mindazonáltal a tendenciák, egyes számítások azt mutatták, hogyha nem lett volna háború, úgy néhány évtized múltán a magyarság aránya elérte volna a 60-65 százalékot, az asszimiláció révén. (Hátrányt jelentett az a tény is, hogy sok magyarországi nemzetiségnek volt anyaországa.)

A dualista politikai rendszert is esélyrontó tényezőként említette Vizi László Tamás. Mint fogalmazott, az 1867 után kialakuló, akkor ígéretes politika struktúra a századfordulóra megmerevedett, beragadt. Csupán a lakosság öt-hat százaléka rendelkezett választójoggal. Beragadt tehát a választójogi rendszer is.

Az előadó kitért a társadalmi viszonyokra is. Jelentősen átalakult a foglalkozási szerkezet. Új társadalmi osztályok, rétegek születtek: modern városi polgárság, ipari munkásság, tisztviselők, értelmiségiek. Beindult az urbanizáció, de megoldatlan maradt a földkérdés.

Mindez egyfajta torlódott társadalmi szerkezethez, kettős társadalmi struktúrához vezetett.

– Nem általánosan és nem egészében polgári társadalom született, hanem a kapitalizálódással együtt fejlődő társadalomban fennmaradt a rendiségbeli társadalomszerkezet – fogalmazott Vizi László Tamás.

A szakember, összegzés gyanánt, elmondta, hogy a Nagy Háború felszínre hozta a békeidőben egyébként kezelhető problémákat. Megszűntek vagy meggyengültek a legitimációs pontok, úgymint a hadsereg, illetve maga a dinasztia, a nagyhatalmak pedig a Monarchia, azon belül hazánk ellenében voltak érdekeltek. Ezek eredői vezettek oda, hogy a 20. századba átlépő Monarchia, benne Magyarország, a nyertes pozíciójából a vesztes pozíciójába került.