Megalapozott feltételek: ismét gyarapodott a település

2019.10.10. 07:00

Vendéglátás a piacon – Három beruházást adtak át Alapon

Három a magyar igazság, hát három beruházást adtak át szerdán a Dél-Fejér megyei Alapon.

Szanyi-Nagy Judit

A söröshordó gurításában Varga Gábor országgyűlési képviselő, Méhes Lajosné polgármester, Simon László kormánymegbízott és Hoffmann Imre államtitkár segédkezett Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

– Közösségi helyszín ez, régen nagy beszélgetések zajlottak itt, a piacokon – tekintett körbe Varga Gábor országgyűlési képviselő, majd harmadmagával közösen átvágta a kifeszített trikolór szalagot. Így nyílt meg az út a nagyközönség előtt; a vendégeket nemcsak alapi, hanem más megyéből érkezett kistermelők is várták egy kis kóstolóra, vásárra.

Tessék, tessék, termelői méz, lekvár és ivólé! Vegyék, vigyék! Akár ez is zenghetett volna a szerdai piacon, amely az új közösségi tér átadója alkalmából nyílt meg az éhes, szomjas vendégek előtt. Utóbbiból nem volt hiány – az emberek vették, vitték a portékát –, előbbi frázist pedig legközelebb szombaton hallhatják majd a termelőktől a vásárlók.
Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Konkretizáljuk: a helyi termelői piacot adták át záróakkordként a településen, amely 67,7 millió forintos támogatásból valósult meg a község központjában. Ez az összeg a többi között egy új piacépületet, nyitott és fedett építményeket, parkolót, kerítést, közösségi parkot és térvilágítást foglal magában. Méhes Lajosné polgármestertől tudjuk: a termelőket eztán szombatonként kell a tágas, modern helyszínen keresni.

Ezt megelőzően egy, öt ingatlan (például a sertéstelep, szennyvíztároló és a vadászház) megközelítését segítő külterületi utat adtak át a meghívottak. A 95 százalékos támogatás összege 75,6 millió forint volt, ebből egy összesen 915,93 méter hosszú aszfaltos út jöhetett létre – felváltva az állandóan kátyúsodott, zúzalékkal felszórt terepet.

– Egy külterületi út építése, felújítása a helyi gazdaságnak igenis komoly igénye. A cecei példa is mutatja, hogy egy ilyen beruházás gazdaságfejlesztő hatással bír például a zöldség- és gyümölcstermesztésben – üdvözölte az új utat (az országgyűlési képviselő mellett) Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár.

A söröshordó gurításában Varga Gábor országgyűlési képviselő, Méhes Lajosné polgármester, Simon László kormánymegbízott és Hoffmann Imre államtitkár segédkezett
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A rendezvény első állomása a Dózsa György úton található, szociális alapszolgáltatásokat ellátó épület volt. Itt infrastrukturális fejlesztés valósult meg – a támogatást tekintve 52,2 millió forint értékben. A szóban forgó intézmény az idősek nappali ellátásának, a család- és gyermekjóléti szolgálatnak, a házi segítségnyújtásnak, illetve a szociális étkeztetésnek ad helyet. Utólag teljes körű homlokzati és födém hőszigetelés is történt itt, valamint a projekt keretében egy mikrobuszt is beszerzett az önkormányzat.

Az eseményen az eltelt időszak fejlesztéseiről, megvalósult projektjeiről is szó esett.

– A sikeres közfoglalkoztatási programnak egy kulcseleme van: a polgármester személye. Ha a településvezető magának érzi a feladatot, minden pályázat sikeres és eredményes – emelte ki a helyettes államtitkár. Hozzátette: amikor a minisztérium kiadott egy pályázatot, vagy programot indított, Alap mindig ott volt a jelentkezők között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában