Nem köszönt be váratlanul a tél

2019.11.28. 07:05

Felkészült a városgondnokság a hidegre

Szerdán délután felsorakoztak a síkosságmentesítés eszközei a városgondnokság Berényi úti telephelyén, mert ezúttal december elsejével kezdődik a téli üzemeltetés.

S. Töttő Rita

Ezeknek a járműveknek is meg kell felelniük a látni és látszani követelménynek Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

A gépszemlén ellenőrizték a rendőrség szakemberei, hogy a hótolók, rakodógépek, járdatisztító járművek megfelelő állapotban vannak-e a vasárnap kezdődő szezonra. Nem kis feladat áll előttük, hiszen több mint 300 kilométernyi járdát és 340 kilométernyi közutat kell takarítaniuk a március közepéig tartó időszakban.

Ezeknek a járműveknek is meg kell felelniük a látni és látszani követelménynek
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Összesen hét nagyobb gép, tizennégy kisebb eszköz, tucatnyi buszmegálló-takarító járat és ha szükséges, vagy száz, bármikor bevethető ember dolgozik majd Székesfehérvár útjain és járdáin – mondta Bozai István városgondnok.

Lángi Judit, a városgondnokság hóügyelet-vezetője elmondta: – Az első ütemben a fő és tömegközlekedési útvonalak, valamint a gyűjtőutak síkosságmentesítése történik. A második ütem során a lakótelepi utak és a kertvárosok nagyobb forgalmú utcái szabadulnak meg a csúszós tehertől. Utánuk a kis forgalmú, családi házas övezeteket és a külterületi lakott részeket takarítják az erre alkalmasnak ítélt eszközök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában