2019.11.03. 13:00
Sárszentmihályiak együtt Leventéért! A májbeteg Kovács Elenának is gyűjtöttek
A kis Leviért az egész ország összefogott, s a településen sem volt ez másképp: Klima István megkeresésére a Tegyünk Együtt Sárszentmihályért civil csoport október 31-én sütidélutánt szervezett.
Fotó: Tegyünk Együtt Sárszentmihályért
A kezdeményezést a Sárszentmihályi Önkormányzat teljes vállszélességgel támogatta, azonnal dolgozni kezdtek a megvalósítás érdekében. A szervezésre mindössze öt napjuk volt, de a lakosság lelkesedése, példátlan összefogása tette lehetővé a rendezvény megtartását.
Aznap dél körül Levente kezelésére összegyűlt a 700 millió forint, így a szervezők újragondolták az adományozást. A sárszentmihályi kötődésű májbeteg Kovács Elenát is szerették volna támogatni, de természetesen Levente utókezeléséhez is hozzájárulnak a befolyt összegből, hiszen érte kezdődött a gyűjtési akció.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/Rrfny-CREgwH2jlYCv71lER00YDaGVJSR5_THBA3n-Y/fill/3517/2637/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE3MzczNjc0OWVhZTQ5ZjFhMGRlNzI1N2NkYzZhMTE0.jpg)
A sütidélutánon a Music Sound Rendezvénytechnika homokkép készítéssel várta a gyerekeket, aminek teljes bevételét felajánlották a jótékony célra. Az adománygyűjtéshez nagyban hozzájárult a Sárszentmihályi Nyugdíjasklub és a Bioszféra Klub. Az összejövetel sikerének köszönhetően Leventének 236 ezer 30, Elenának 133 ezer 515 forintot sikerült gyűjteni. Leventének Paluska Nikolett segítségével, november 2-án Klima István, Dropkó Krisztián és Farkas-Schmidt Erzsébet személyesen vitték el az adományt.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/vNO-PvuZUN0W3E9Cbuw4IzlAlx2_unX_2E7G3jtZMok/fill/2352/2148/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2Nzg2YjY1NTZmNDQzZjJiZGMyMTg4NjI0ZDJkNmJl.jpg)
A sárszentmihályiak életében fontos esemény volt mindez, hiszen számukra nemcsak a jótékonykodásról szólt, hanem a közösségépítésről is. A Tegyünk
Együtt Sárszentmihályért civil csoport továbbra is folytatja tevékenységét a közösségért.