Felavatták a Nádasdy grófot ábrázoló domborművet

2019.12.29. 07:00

Tizenkilenc kórházat támogattak a jótékonysági vadászat bevételéből

Országos jótékonysági vadászat kezdődött ezekben a percekben tizenkilenc helyszínen, melyekre 1128 sikeres támogatói és részvételi regisztráció érkezett. Példátlan méretű összefogást hozott ezzel létre a magyar vadásztársadalom – e szavakkal köszöntötte a szervező a résztvevőket pénteken reggel.

S. Töttő Rita

Gróf Nádasdy Ferenc domborművét Nagy Benedek alkotta. A szobrászművész (balról a második) jelen volt a pénteki avatón, ahol Fejes László, L. Simon László és Kovács Zoltán mutatták be a népes közönségnek a művet a jótékonysági vadászat megkezdése előtt Fotó: Pesti Tamás

Az előzetes számítások szerint a tizenkilenc kórház együttes támogatása 30-35 millió forint között alakul majd. Minden egyes intézmény fontos orvosi eszközöket kap ebből az összegből. Majd pedig Fejes László hozzátette: Soha nem volt ezt megelőzően a magyar vadásztársadalomnak ehhez fogható karitatív programja. A magyar vadászok által vásárolt orvosi eszközök 2013-tól a mai napig több mint 7 ezer gyermek gyógyulásához járultak hozzá.

Gróf Nádasdy Ferenc domborművét Nagy Benedek alkotta. A szobrászművész (balról a második) jelen volt a pénteki avatón, ahol Fejes László, L. Simon László és Kovács Zoltán mutatták be a népes közönségnek a művet a jótékonysági vadászat megkezdése előtt Fotó: Pesti Tamás

A programot nemcsak folytatják – hangzott el –, de szélesítik is: 2020-ban a tervek szerint a jótékonysági vadászat nemzetközivé válik, 2021-ben pedig a nemzetközi vadászati kiállítás záróeseménye lesz decemberben a jótékonysági vadászat. Ebből az alkalomból különleges eseménnyel készülnek. De a 2019-es program kezdetére is jutott egy különleges esemény: Nagy Benedek szobrászművész gróf Nádasdy Ferencet ábrázoló domborművét avatták a kastély kőkerítésén, a Fejér megyei közéleti panteonban.

Fotó: Fotó: Pesti Tamás

A gróf emlékművének avatására nem véletlenül került sor ezen az alkalmon: Nádasdy vadászati, vadgazdászati, vadászati szakírói munkásságának állítottak emléket az alkotással, melyet L. Simon László országgyűlési képviselő és – Fejes László mellett – Kovács Zoltán, az Egy a természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos avatott fel.

 

A kormánybiztos e szavakkal szólt a közönséghez: – Ma nemcsak egy nemes jótékonysági kezdeményezés országos központjában vagyunk, hanem egyúttal egy fontos kulturális esemény részesei is lehetünk. A vadászat persze mindig kulturális esemény önmagában is, hiszen nemcsak a vad elejtéséről szól, hanem egy olyan organikus kultúrának a része, amely évszázadok óta velünk van és életünk részét képezi.

 

Majd hangsúlyozta gróf Nádasdy Ferenc fontosságát, aki a tizenkilencedik század második felének meghatározó kulturális, jogi és vadászati alakja. – Aki többek közt jogászként 1872-ben lefektette az első magyar vadászati törvény alapjait, s aki a Védegylet első elnökeként létrehozta a Nádasdy Alapítványt, segítve ezzel számos, a magyar kulturális életben mérvadó személyiséget, például Arany Jánost. Mértékadó tevékenységet végzett tehát az élet számos területén – mondta Kovács Zoltán, hozzátéve, hogy a kápolnásnyéki dombormű – már Fejér megyei kulturális központként számon tartott közéleti panteon részeként – méltó módon állít emléket a gróf munkásságának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában