Egervári Ágnes válaszol

2019.12.23. 17:30

Hogyan ünnepeljük a karácsonyt demenciával küszködő szeretteinkkel?

Magyarországon mintegy 250 ezer ember él demenciával, ám az érintettek száma, belevéve az őket gondozó hozzátartozókat, meghaladja az 1 millió főt, ami a teljes magyar lakosság mintegy 10 százalékát teszi ki.

Borsányi Bea

Egervári Ágnes és Spányi Antal a Püspöki Palotában a negyedik adventi gyertya meggyújtása előtt Fotó: NN

Fotó: NAGY NORBERT

Az idősek általában nagyobb odafigyelést és törődést igényelnek minden családban, de a demenciával élőknek még náluk is több gondoskodásra és türelemre van szükségük. Ez ünnepek tájékán még inkább igaz és bizony több feladatot is ad, mint az év többi napján.

Egy ismerős közeg, íz is visszahozhatja a demens beteg emlékeit

– Mivel az időseknek már kevesebb van vissza az életből, számukra sokkal fontosabbak a tisztán megélt, élményteli és értékes pillanatok, amit a családjuk körében, szeretetteljes légkörben tölthetnek el. Ezért ők ezeket az alkalmakat legalább annyira várják, mint a gyerekek az ajándékokat – mondta el Egervári Ágnes, aki az ajándékozás kapcsán kiemelte: vásárolhatunk nekik olyan tárgyakat, amelyek megkönnyítik a mindennapi életüket, de ne felejtsük, számukra ezek nem jelentenek annyit, mint az élmények. Nem kell nagy dolgokra gondolni: ha megpróbáljuk valamivel felidézni, visszahozni nekik a régi időket, a fiatalságukat, nagy örömet okozhatunk vele. Legyen az egy régi étel vagy sütemény elkészítése, egy fotóalbum közös végiglapozása vagy egy ismert, kedves zene meghallgatása. Fontos kérdés azonban, hol tegyük mindezt: otthon vagy az intézetben? A főigazgató asszony szerint ez állapotfüggő, de ha már intézetben él hozzátartozónk, jobb, ha nem mozdítjuk ki a megszokott környezetéből. Ilyenkor inkább mi menjünk hozzá a családdal, mert az utazás is megviselheti, kifáraszthatja a betegeket.

Egervári Ágnes és Spányi Antal a Püspöki Palotában a negyedik adventi gyertya meggyújtása előtt Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Nyugodtan vigyék magunkkal a gyerekeket, unokákat is. A gyerekek jól, sőt sok esetben jobban kijönnek a demenciával élőkkel, mint a felnőttek, ugyanis természetesnek veszik a nagyi vagy dédi állapotát és nem zavarja őket, hogy az idős ember például nem tudja, milyen nap vagy hányadika van – osztotta meg tapasztalatát Egervári Ágnes. Ha jobb a beteg állapota, kisebb programokat is szervezhetünk – elmehetünk egy koncertre, vagy tehetünk egy sétát az ünnepi díszbe öltözött utcákon –, de legyünk figyelmesek, mert a zaj, az éles fények vagy a tömeg zavaró lehet számára egy idő után. Ami pedig az ünnepek közvetlen előkészületeit illeti, ha idős hozzátartozónk velünk él, vagy nálunk tölti a karácsonyt és képes aktívan közreműködni, adhatunk neki kisebb feladatokat, mindenkinek jólesik, ha hasznosnak érzi magát.

Ha demenciával élő családtagunk nem is tudja teljesen megélni az adventi időszakot, az ünnepi pillanatokat, az emelkedett hangulatot ő is érzi. Ezek pedig visszahozhatnak régi emlékeket. A karácsonyi szentmisén sokszor az énekeket akkor is tudják, ha a nevükre vagy a születésnapjukra már nem emlékeznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában