Teljesen újjászületik a Mária-kegyhely

2020.01.07. 07:00

A történelem és a modern világ találkozik Bodajkon

Úgymond „nagyüzem” van az egyházközségnél, ugyanis négy egymástól elkülöníthető, mégis összefüggő pályázat fut egyszerre annak érdekében, hogy a 21. század igényeit kielégítve várják a zarándokokat.

Palocsai Jenő

Száfián István tatabányai fővállalkozó (sisakban) és Tamás atya az idei év első koordinációján ellenőrzi a terveket Fotók: Pesti Tamás

Mórocz Tamás atyával beszélgettünk: – Mi 2016 decemberében értesültünk arról, hogy a kormány jelentős fejlesztést tervez a kegyhellyel kapcsolatban a Székesfehérvári Egyházmegyén keresztül. Ezt követően indult el a tervezési folyamat, majd 2019. április elsején – túl két közbeszerzésen – megkezdődtek a munkálatok. A több tagból álló épület­együttes felújítása rendkívül összetett folyamat, tartjuk az ütemtervet, de úgy búcsúztattuk el az óévet, hogy tudtuk, az előirányzott 12 hónap nem lesz elegendő, és nem azért, mert a kivitelező nem végzi jól a munkáját, hanem mert a feltárások során olyan föld alatti területek bukkantak elő, melyek új lehetőségeket jelentenek, viszont többletfeladatot is.

Száfián István tatabányai fővállalkozó (sisakban) és Tamás atya az idei év első koordinációján ellenőrzi a terveket Fotók: Pesti Tamás

 

Előbukkant egy befalazott ajtóban egy oltárfülke

A Szent István Király Múzeum régészei rengeteg középkori vagy kora barokk kori sírt találtak, melyek igazolják, hogy a templom nemcsak úgy felépült 1695-ben egy üres telken, hanem hogy ez a föld korábban is szent hely volt, hiszen régen csak templomok környékén, szentelt földbe temettek. A sírokon túl előbukkant egy befalazott ajtóban egy oltárfülke, amiről senki sem tudott. A feltárás közben megtalálták a szent hely építéstörténetének periódusait a falszakaszokban, és ezeknek a kutatása, dokumentálása jelenleg is zajlik. Az eredeti tervek szerint elburkolták volna ezeket a falakat, ám az örökségvédelmi hivatallal karöltve úgy döntöttek az építtetők, hogy láthatóvá teszik az eddig föld alatti részeket a jövőben Bodajkra látogatók számára.

Az árkádok alatt családi urnatartók százai bújnak majd meg

Közben a zarándokudvar is épül a templommal párhuzamosan, és az udvaron található a kutat sem kerüli el a felújítás szele.

Az ingatlan Fehérvár felőli végében teljesen új épület emelkedett ki a földből, modern vizesblokkal és egy fogadóteremmel.

A szintén 2016-ban kezdődő, a Székesfehérvári Egyházmegye saját forrásából támogatott, 80 milliós beruházásnak köszönhetően megújul a templomban a bútorzat. A már korábban felújított orgona jelenleg is dobozokban, becsomagolva várja a szintén megóvott oltárral együtt a nagy visszatérés közelgő pillanatát.

 

Az ásatások lehet, hogy közelebb vitték a kegyhely születését ahhoz a történelmileg nem igazolt, de mégis jelentős legendához, mely szerint Szent István király családjával járt ezen a helyen. A kapucinusok is hallották, hogy a szájhagyomány szerint imádkozni, elmélyülni, elcsendesedni ment Bodajkra az első keresztény királyunk, méghozzá csónakkal.

Mórocz Tamás fiatalos lendületére nagy szükség van az építkezésen

Történelmi eredeten túl

Bizonyíték nincs erre, mondja Tamás atya, ám Szent István királyról kevés történelmileg hiteles adatunk van Fehérváron is Esztergomon kívül, tehát büszkék lehetünk rá. Idén véget ér a pár házzal arrébb található, 56 fős zarándokszállás építése is, így várhatóan augusztus első napjára valamennyi munka befejeződik. A templom alatti altemplomban, kriptában és a külső falfelületen közel félezer férőhelyes urnatartó létesül. Fontos, hogy senkit sem távolítanak el a szentelt földből. Amelyik földi maradványnak nem váltják meg a helyét, azt összegyűjtik és jelölve tárolják. Látogatásunk során keresztülmentünk a korábbi hittantermen, melynek falát borító mészrétegek alatt díszes, festett falat találtak. Tamás atya elmondta, hogy a történelmi eredeten túl azért is érdemes Bodajkra látogatni, mert itt lehet kapni egy jó szót, egy borkóstolót vagy akár egy orgonaszólót. Be lehet pillantani az akár ezeréves múlt színfalai mögé is, és közben el lehet csendesedni, mint az itt imádkozó államalapító tette valaha a családjával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában