ciklusindító

2020.01.03. 17:30

Más az alapi önkormányzat munkáját belülről látni

A legutóbbi helyhatósági választáson polgármestert váltottak Alapon. A címért öten indultak a településen, a dobogós helyeken néhány szavazat is sokat számított. Szalai János Milán 221 voksot kapott, a második helyen végzett Szemler Szabolcs Géza 196, a korábbi polgármester, Méhes Lajosné pedig 190 szavazatot gyűjtött össze.

Szanyi-Nagy Judit

Alap település hagyományos programja minden év végén az adott esztendő újszülöttjeinek köszöntése. A 2019-es jubileumi, tizedik rendezvényen polgármesterként mondott beszédet az októberben megválasztott Szalai János Milán Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: FMH Archív ( SzNJ)

A megválasztott elöljáró, Szalai János Milán fiatal, 33 éves, de jól ismeri Alapot: a településen született, itt is alapított családot, jelenleg feleségével és két gyermekével él a Dél-Fejér megyei községben. Ugyan soha nem volt képviselő-testületi tag, és saját bevallása szerint egészen más az önkormányzat munkáját belülről látni, reméli, a benne lévő energiát és tettvágyat hasznosítani tudja a mindennapokban, Alap javára.

Szívügye a rendezvényszervezés – vallja magáról –, az állítást pedig azon nyomban igyekszik alátámasztani: pár évet a közeli Sárbogárdon élt, ott dartsklubot alakított – amely azóta is működik –, de a sportot Alapon is kiemelten kezeli. Öccse a helyi sportegyesületben futballozik, első nagyobb rendezvényük – még az előző polgármester idején – a kispályás labdarúgótorna volt. „Egészséges és közösségi”, mondja, miért fontos számára ez a terület, a sport, amely véleménye szerint generációkon átívelő. Polgármesterként már egy rendhagyó Luca-napi vásár, illetve a hagyományos újszülöttköszöntés és a falukarácsony is hozzá köthető.

– Az eddig jól működő rendezvényeket továbbra is életben szeretnénk tartani, ezek mellett vezetnénk be újakat. Ilyen lehet egy sport- és/vagy egészségnap, valamint a hosszú ideje mellőzött falunap újbóli felélesztése – jelentette ki. Hozzátette: nagy álma egy alapi terepfutó verseny lebonyolítása, amely nemcsak a sportágat, de a települést is népszerűsítené.

Alap település hagyományos programja minden év végén az adott esztendő újszülöttjeinek köszöntése. A 2019-es jubileumi, tizedik rendezvényen polgármesterként mondott beszédet az októberben megválasztott Szalai János Milán
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Persze Szalai János Milán az emberek hétköznapjait érintő változtatásokat is szeretne. Első programjaként idén tavasszal a közvilágítást korszerűsítené: LED-re cserélné az izzókat. Ezzel párhuzamosan a biztonságra is gondol: mivel sokan közlekednek az út szélén kivilágítatlanul, a jelenleg balesetveszélyes járdákat is javíttatná. S ahogyan a legtöbb kistelepülés, úgy Alap is küzd a csatornázással – ez ugyan nem a közeljövő kérdése, de pár éven belül remélhetőleg ebbe a projektbe is belevághatnak.

„Pályázatok kellenek” – szögezte le a polgármester, hiszen ezek adják a pénzbeli támogatást az elképzelések megvalósításához.

Jelenleg az előzőleg lezárt projektek (például a vadászház felé vezető út vagy az orvosi rendelő és az óvodakonyha korszerűsítésének) háttérmunkái zajlanak az önkormányzatnál, ahol a pályázatfigyelés továbbra is folyamatos. Várják a Magyar falu program pályázatait, valamint több esetben az elbírálást is, miután várólistára kerültek. Ilyen a belterületi utak felújítása, valamint az utak karbantartására használható eszközbeszerzés.

A téli hóeltakarítási munkálatoknál és a későbbiekben a fűnyírásnál az elöljáró továbbra is számít a közfoglalkoztatottak segítségére – bár számuk folyamatosan csökken: jelenleg kilencen dolgoznak ilyen formában Alapon.

A 2017-ben avatott gyümölcsfeldolgozóra ugyancsak építenek a településen. A téli időszakban különleges ízeket is kínálnak, úgymint fahéjas szilvalét vagy az alma-narancs-gyömbér hármasából álló nedűt – a népszerű cékla, sárgarépa és homoktövis mellett. Legutóbb egy palackozógépet vásároltak – miután a Start Plusz 2019 közfoglalkoztatási programban miniszteri elismerő oklevelet és pénzbeli támogatást kaptak –, amely azt jelenti, ezentúl nem műanyag tasakokban, hanem üvegekben árusíthatják a helyi itókát. A gépre már benyújtották az igényt, remélik, még ebben a hónapban fizikai­lag is megérkezhet hozzájuk a berendezés.

– Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a megválasztott képviselő-testület jó; a tagok között fiatalok és idősebbek egyaránt munkálkodnak, a célunk pedig közös: folyamatosan jobbá tenni ezt a szép települést, Alapot – zárta sorait a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában