Szívátültetéssel kapott új életet az óbaroki Takács Mónika

Az óbaroki családi házban fogad bennünket a negyvenhat esztendős, lányos alkatú Takács Mónika, fürgén térül-fordul, csak az arcvédő maszk mutatja: vigyáznia kell a fertőzésekkel. Első osztályos kisfia, Kevin szinte jobban tudja édesanyja történetét, a műtéti időt, a különleges megszabadulást a lesújtó betegségtől. Mónika édesanyja, Marika volt a segítsége és a támasza lányának, s most is úgy félti-vigyázza őt, mint kiskorában.

November 16-án kapott új szívet az addigra végletekig legyengült és erőtlen Mónika a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, Hartyánszky István egyetemi docens operációt vezető professzor vezetésével. Mónika őt személyesen nem ismeri, Pál Mátyás főorvos, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet a kapcsolattartó orvosa. Tudni vélik azonban, hogy az operátor professzor maga utazik el az alkalmas szívért, ha riasztás van, amit aztán ő ültet betege mellkasába. Nem jártuk utána a paciensek körében keringő legendának, az óbaroki kis család örömét adjuk hírül a reményről ezúttal.

Mónika sosem volt beteg, ismeretlen okból kapott 2016-ban szívizomgyulladást, tüdőembóliát, mélyvénás trombózist, tüdőgyulladást, csoda volt, hogy mindezt túlélte. Kezelték, rehabilitálták, ám egyre romlott az állapota. Édesanyja tizenhét éve özvegy, három gyermeke közül balesetben elveszítette egyik fiát, sokat dolgozott mindig, a sors próbára tette. Ő tartotta a lelket a lányában, s Mónika két fia. Norbert már huszonegy éves, önállóan él, Kevint későn szülte, talán ez is megterhelte szervezetét, de a csupa élet kisfiú valóságos doppingszer a lábadozó édesanyának.

2017-ben a pacemakerhez hasonló elven működő ICD-készüléket (defibrillátort) ültettek be Mónika testébe, többször újraélesztették, de mikor közölték vele, hogy csak a szívátültetés segíthet rajta, tiltakozott ellene. A fáradtság letaglózta, már a székről felállnia is fizikai küzdelem volt, csaknem feladta. A szívizom lassú elhalása történt nála, véli, de pontosan ezt sem követte, ismeri el. S a fordulat: az Eurotransplant-együttműködés jegyében feltették őt a nemzetközi várólistára, amit a Transzplantációs Bizottság állít össze az orvosi javaslatok alapján. (Megtekinthető az Országos Vérellátó Szolgálat Központ (OVSZK) oldalán a kódszámok mögött álló személyek sora.) Villámgyorsan érkezett a hír: megvan a szív! Csak azt tudják, hogy külföldről érkezett, más információt nem árultak el nekik. Mónikának azt mondták, akkor nyilvánosak a donor adatai, ha az még életében felajánlja a szívét halála esetén.

Felgyorsultak az események, november 16-án éjjel egykor kezdték meg Mónika szívátültetését, emlékszik, a Modern Talking zenéje duruzsolt a csillogó fényességben, s reggel hétkor már kitolták a műtőből. Kevin ezt is precízen sorolja. Délután azonnal tiszta tudattal észhez tért Mónika, s azt suttogta: Anya, élni akarok! Azóta egyszer álmodott elhunyt édesapjával és fivérével, talán biztatták őt, mondja csöndesen és erőre kapva. Nincsenek csövek benne, könnyedén mozog, lélegzik, sokféle gyógyszert szed, ez igaz, s ügyelnie kell, hogy ne fertőződjék meg. Többször hangoztatja: új életet kapott. Sétálni, bicikliznie szabad, sőt javallott! Nagyon meghatódott a család, amikor Mészáros Kartal polgármester átadta a Konrád Istvánné falubelijük javaslatára szervezett karácsonyi jótékonysági koncerten összegyűlt pénzt, több, mint kétszázezer forintot. Szeretettel s jószívvel adták, mondták Marikáéknak, aki habozott elfogadni, hiszen ő soha nem kért segélyt, segítséget. De ez ajándék, s van helye bőven…

Magyarországon 1992. január 3-án végezte az első szívátültetést a budapesti Schwartz Sándoron néhai Szabó Zoltán professzor, a második a székesfehérvári Koncz Antal volt január 19-én a SOTÉ-n, ma Európa második legaktívabb transzplantációs centruma az egyetemi klinika – a legtöbb a veseátültetés.

Tavaly hatvankét szívátültetés történt hazánkban, kialakult rutinja van a komoly eljárásnak. De akkor sem lesz soha mindennapi dolog, hogy valaki mellkasában megdobban egy másik ember „ajándék-szíve”. Érzelmileg is másként közelítünk ehhez, mióta csak a szív a jelképe szeretetnek, szerelemnek, de a lelki fájdalomnak és az irgalomnak is. Az orvosok pedig a mi hétköznapi hőseink a tudományukkal. Vagy talán nem is olyan hétköznapiak.