2020.02.01. 11:30
Fehérvári Orvosnapok – Az egészség megőrzése a cél
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház a megszokott helyen és hagyományos időpontban, immáron kilencedik alkalommal hívta az orvosokat a Fehérvári Orvosnapokra, amelynek témája idén – az előző konferencián a résztvevők által megszavazott – prevenció, azaz a megelőzés.
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A betegségeket jobb megelőzni, mint gyógyítani, szól egy Erasmusnak tulajdonított mondás. Ennek ellenére, minden évben emberek milliói halnak meg megelőzhető betegségekben, és a WHO statisztikai adatai szerint a szám rohamosan emelkedik. „A megelőzés rendkívül fontos, és ugyanakkor összetett népegészségügyi feladat, ami négy szinten jelenik meg. Ám az igazi megelőzés az egészség megőrzése, vagyis ilyen értelemben a prevenció arról szól, hogy mit kell megtennünk annak érdekében, hogy ki se alakuljon a betegség, ne legyenek tüneteink és kóros értékeink. Persze megelőzés az is, amikor egy kialakult betegség további súlyosbodása, illetve a szövődmények kialakulása ellen küzdünk. Csak ez már egy másik szint. Sajnos tény, hogy ma az egészségügy – és nem csak a magyar – nagy részben erről szól. Ha jó esetben, egy szűrésen kiderül, hogy már vannak kimutatható változások”, fogalmazott a prevenció kapcsán Reiber István, a házigazda megyei kórház orvosigazgatója. Tegyük hozzá: ez a fajta megelőzés már terhet ró az egészségügyi rendszerre is.
A megfelelő kommunikáció szintén a megelőzés része
Az ellátórendszer igénybevételével kapcsolatban a konferencia megnyitóján Cser-Palkovics András polgármester számokkal is szolgált: a Szent György Kórház sürgősségi ellátását az év 360 napján, naponta 260 olyan beteg veszi igénybe, akiknek durván 70 százaléka egyébként nem szorulna sürgősségi ellátásra. Az említett szám országos szinten a legmagasabb, megelőzi még a sokat emlegetett budapesti Honvédkórház sürgősségben ellátott betegeinek számát is. A polgármester tehát egy újabb szempontot adott a konferencia témájához: a kommunikációnak, a betegek felvilágosításának a megelőzés részének kell lennie.
Csernavölgyi István, a kórház főigazgatója arra is rámutatott, az intézmény ma már két egyetem oktatókórháza, és 15 ellátási területen a legmagasabb színvonalon gyógyít. Ennek köszönhetően a betegek jobb hatásfokkal és nagyobb számban gyógyulnak, ám ez azt is jelenti, hogy még több feladat hárul az ellátórendszerre és a megelőzés második és harmadik szintjeire.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/wWnx0qvOC3DQIlGFNF9sgIJ4A3x3fED1sMSO4nu1eME/fill/2560/1706/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1YzgzNzk2OTExNjRkMWI5OGJmYTdhZGM1ZDBmNzBj.jpg)
A kétnapos konferencia téma-összeállításában arra törekedtek, hogy az előadások a prevenció mind a négy szintjén érintsék a gyakorlat szempontjából legfontosabb kérdéseket, miközben arról sem feledkeztek meg, hogy a megelőzés a betegségek kezelésétől és a betegek rehabilitációjától sem választható el. Ma a betegségek legnagyobb része szív- és érrendszeri, valamint anyagcsereokokra vezethető vissza, de a táplálkozás és a mozgásszegény életmód is kiemelt szerepet játszik.
Fehérvári Orvosnapok
A konferencia az ehhez kötődő egészségügyi ellátási igény megtárgyalását célozta meg, ami a genetikától a gyermekkoron át az időskorig ölelte fel a prevenció legfontosabb kérdéseit olyan területeken, mint például a dietetika és táplálkozástudomány, a mozgásterápia, a családorvoslás vagy a szenvedélybeteg-ellátás.