nagyon sikeres munka folyt

2020.02.03. 07:35

Lezárult az Országos Diákparlament kétnapos ülése

Vasárnap kora délután zárult az Országos Diákparlament kétnapos ülése, amelyen számos téma felvetődött.

Borsányi Bea

A diákok a háromnapos rendezvény végén adták át javaslatcsomagjukat az államtitkárnak Fotó: Simon Erika/ÖKK

– Nagyon sikeres konferenciát tudunk magunk mögött, amelyen sok minden elhangzott, többek között az is, hogy a legutóbbi, 2017-es ülést követően, ahol 50 pontot fogadtak el, az oktatási kormányzat a kérések nagy részét teljesítette. A mostani ülésen 46 ajánlás fogalmazódott meg a diákok részéről. Ezek között vannak, amelyek fenntartói szintű kérések, van a tanulmányi rendszer fejlesztésére, a kollégiumi szobák felszerelésének javítására vonatkozó, és olyan is, amihez jogszabály-változtatásra lenne szükség. Azt gondolom, igen szerteágazó, vastag ajánlatcsomag született – nyilatkozta a diákparlament ülését követően Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.

Az államtitkár azt is elmondta, a 46 pontból álló javaslatcsomagot az oktatási kormányzat részleteiben értékelni fogja, de véleménye szerint a kérések nagy része ismét teljesíthető lesz. Hozzátette, úgy véli, a számos téma, amellyel kapcsolatban egyeztetések zajlottak az elmúlt napokban, jó alapul szolgál majd az elkövetkezendő két év szakmai együttműködéséhez. A záró plenáris ülést követően két budapesti küldött is összefoglalta a munkát.

A diákok a háromnapos rendezvény végén adták át javaslatcsomagjukat az államtitkárnak
Fotó: Simon Erika/ÖKK

„Nagyon sikeres volt a háromnapos tanácskozás, amelyen a magyar diákság egy olyan irányt mutatott, amit az Országos Diáktanács képvisel a következő két évben. Az egyik komoly téma a diákönkormányzatok szerepének az erősítése volt, hiszen az elmúlt időszakban több törvénymódosítás is nehezítette, hogy ezek beleszólhassanak az intézmények működésébe, házirendjébe. Egy másik fontos téma a digitalizáció volt, hiszen ez egyre erősebben jelen van a mindennapokban, ezért az iskolákban is szükségesek az ilyen irányú fejlesztések, hogy megfelelő tudással vértezhessük fel magunkat”, mondta el Ázbej Theodor, amihez Szilas Kincső Natália hozzáfűzte:

„Az ODP mindig remek alkalom arra, hogy az ország különböző pontjain élő diákok találkozhassanak, hiszen sokszor nagyon hasonló problémáink vannak, amelyeket együtt sokkal könnyebben tudunk képviselni a döntéshozók felé. Ilyenkor mindig remek lehetőség adódik arra, hogy megismerjük az ország egy másik szegletében tanulók gondjait, vagy éppen jó megoldásait.”

Abban egyetértettek, hogy a legtöbb kérdésben ismét sikerült megegyezni, bár nyitott kérdések természetesen mindig maradnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában