2020.03.12. 07:50
Rendkívüli közgyűlést tartott a Fejérvíz Zrt
Rendkívüli közgyűlést tartott a Fejérvíz Zrt. A napirendi pontok a vezetők megválasztásáról, illetményeik megállapításáról szóltak
Meglehetősen gyakran ül össze mostanában a Fejérvíz Zrt. tulajdonosi közössége, ugyanis a jelenlegi vezérigazgató, Kis István Emil nyugdíjba készül, ám nem találtak még senkit a helyére. Több település nem élt a lehetőséggel, így nem ment el a közgyűlésre, de ettől függetlenül a grémium határozatképes volt, ugyanis két fontos kritérium van ez ügyben.
Az egyik, hogy 26 tulajdonosnak kell megjelennie, de szerdán 41 volt jelen, a másik pedig, hogy a tulajdoni részarány magasabb legyen, mint a teljes mennyiség fele. Mivel Székesfehérvár önmagában többet birtokol, és ezen a gyűlésen is képviseltette magát, ezért összesen 91,3 százaléknyi tulajdonrész képviseltette magát a közgyűlésen.
A testület kék kártyákkal, vagyis igennel szavazott minden kérdésben, így a nyugdíjba készülő vezérigazgató májusig még a helyén marad, ahogy a mellette álló igazgatósági tagok is.
Májusban az évi rendes közgyűlésüket tartják majd, és a vezető abban bízik, megfelelő szakembernek adhatja át a vezérigazgatói széket vagyis hogy addigra találnak a helyére valakit, akinek megvannak a megfelelő szakirányú végzettségei és a minimum elvárt tapasztalata ezen a pályán.