A lakásfelújítást is segítik

2020.03.03. 11:30

Számos programmal folytatja munkáját a fehérvári egyházmegyei karitász

A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász mintegy ezerötszáz önkéntes közreműködésével nyújt segítséget a rászorulóknak.

Héjj Vivien

A Zöldellő kertek program keretében száz család kaphat vetőmagadományt Fotó: Nagy Norbert

Fotó: NAGY NORBERT

A tájékoztató elején a karitász igazgatója a tavaly év végi sikeres gyűjtésre utalt, amely decemberben, az adventi időszakban zajlott. Köszönetet szeretnék mondani, amiért rengetegen adományoztak, és ezzel segítették céljaink megvalósítását. Közel félmillió forintot sikerült összegyűjteni, amit az év eleji időszakban adományok megvásárlására fordítunk kezdte Nagy Lajosné igazgató.

A pénzügyi gazdálkodásban is segítséget nyújtanak

A tavasz beköszöntével az idei év első programja a Zöldellő kertek nevet kapta. Ennek keretében a Székesfehérvári egyházmegyében száz család kap két-három ezer forint értékű vetőmagadományt. Ezt a karitász önkénteseinek felügyeletével, segítségével veteményezik, gondozzák a családok. A LAK6 (lakhat) program a lakhatásukban veszélyeztetett családok anyagi támogatását pártolja. A szervezet segíti a közüzemi számlák – akár nagyobb tartozások – kiegyenlítését is azoknál a családoknál, ahol erre szükség van.

Országosan elindultak az öngondoskodást elősegítő programok is, ilyen például a Szép otthonok. A családok maguk vállalkoznak arra, hogy a karitász anyagi és tárgyi segítségével rendbe teszik a környezetüket. Ide beletartozik az esetlegesen felhalmozódott szemét elszállítása, ehhez kapnak tárgyi eszközöket is – szerszámokat, szemetes­zsákot –, ezzel is segítve a tisztulási folyamatot. A lakás belső részének megújításához is kaphatnak segítséget. Falfestéshez, ablakcseréhez vagy csaptelepek cseréjéhez is hozzájárul a szervezet, ez az aktuális igényektől függ, hogy mire van nagyobb szükség.

A Zöldellő kertek program keretében száz család kaphat vetőmagadományt Fotó: Nagy Norbert

– A munkálatok gyakorlati részét a családok végzik el, mi legfőképp az alapanyagot biztosítjuk. Sok helyen a férfiak nagyon szépen csempéznek, festenek. Ezek a munkák általában családi összefogással valósulnak meg – tette hozzá az igazgató.

Az Akarom program egy szemléletváltást megcélzó kezdeményezés.

– Rászoruló családoknak segítünk háztartás vezetésében, pénzügyi gazdálkodásban, környezettudatos életmódban, illetve gyereknevelési tanácsokat is adunk. Ez egy településen 35 család bevonását jelenti. Idén ezt Lajoskomáromban szeretnénk megvalósítani – folytatta Sinkovicsné Máté Hortenzia igazgatóhelyettes. Az egyik drogériával hosszú évek óta kapcsolatban áll a szervezet. A partnerkapcsolat keretében minden üzlet jelképesen örökbe fogad egy családot, amelyet fél évre elegendő pelenkamennyiséggel támogat. A családok rászorultsági alapon juthatnak be a programba, melybe az egész egyházmegyét igyekszik bevonni a karitász. Még mindig elmondható, hogy a legtöbb adomány a karácsonyi időszakban érkezik, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szervezet egész évben segíti a rászoruló családokat, így a segítség bármikor jól jön.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában