Koronavírus Fejérben

2020.04.25. 11:30

Támogatást kapott Ercsi: Könnyebb lesz a tanulóknak és a mentőknek is

Informatikai eszközöket adtak át az Eötvös József Általános Iskola számára és egy flottányi személyautót az Országos Mentőszolgálatnak pénteken, az iskola Szent István úti épülete előtt.

Palocsai Jenő

Két rendkívül fontos csoport, a tanulók és a mentők kaptak támogatást tegnap délelőtt a településen. Az MVM Zrt. háromszáz eszközzel kívánja támogatni azokat a gyermekeket, illetve családokat, ahol nincs megfelelő mennyiségű, illetve minőségű informatikai eszköz a digitális oktatáshoz. Ebből a háromszázból tegnap adott át húszat Kóbor György elnök-vezérigazgató Orth László Bélának, az Eötvös József Általános Iskola igazgatójának. Ezzel párhuzamosan a Mercarius Flottakezelő Kft. vezetője, Rónai-Horst László az Országos Mentőszolgálat munkáját támogatta meg egy tíz személyautóból álló flottával. Az adományt Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat közép dunántúli régiójának igazgatója vette át és köszönte meg. A képen a szintén jelen levő Révész Máriusz kormánybiztos látható az egyik adomány monitorral.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Hófehéren csillogó autók sora és az eseményre kíváncsi média fogadta Ercsiben a felajánlókat és a támogatottak képviselőit. Kóbor György, a Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy: – Az a szó, hogy iskola, egészen más dimenziót nyert az új helyzetben, ám érzékeljük, hogy több diáknak nem adatik meg, hogy megfelelő digitális eszközöket használjon, ezért több mint 300 monitort, laptopot és asztali számítógépet ajánlunk fel a digitális oktatásban résztvevőknek.

Két rendkívül fontos csoport, a tanulók és a mentők kaptak támogatást pénteken délelőtt a településen. Az MVM Zrt. háromszáz eszközzel kívánja támogatni azokat a gyermekeket, illetve családokat, ahol nincs megfelelő mennyiségű, illetve minőségű informatikai eszköz a digitális oktatáshoz. Ebből a háromszázból tegnap adott át húszat Kóbor György elnök-vezérigazgató Orth László Bélának, az Eötvös József Általános Iskola igazgatójának. A képen a szintén jelen levő Révész Máriusz kormánybiztos látható az egyik adomány monitorral.
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Napjainkban sohasem látott összefogást tapasztalunk

Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: – Most mindenki úgy segít, amivel és ahogy tud, amihez ért. Flottakezelőként mi ezt a mobilitás biztosításával tudjuk leginkább megtenni, ezért szeretnénk ezt a tíz darab járművet felajánlani az Országos Mentőszolgálatnak, bízva abban, hogy az autók hatékonyan segítik majd a mentők heroikus küzdelmét. Vörös Péter, Országos Mentőszolgálat középdunántúli régiójának igazgatója úgy fogalmazott: – Kivonuló bajtársaim nap mint nap bizonyítják elhivatottságukat és felkészültségüket. Már most vannak elképzeléseink, hogy miként tudjuk a leginkább hasznosítani a felajánlott autókat a mentőtevékenység háttértámogatásához.

 

Révész Máriusz kormánybiztos, az Operatív Törzs által létrehozott önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport vezetője emlékeztetett, hogy február elején, még senki nem hitte, hogy nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában a virtuális térben zajlik majd az oktatás. Több családban kevés informatikai eszköz áll rendelkezésre, ám napjainkban sohasem látott összefogást tapasztalunk, magánszemélyek és cégek is igyekeznek segíteni azokat, akiknek erre szüksége van. Orth László Béla, az Ercsi Eötvös József Általános Iskola igazgatója megköszönte a nagylelkű felajánlást, majd munkatársai és a támogatók segítségével bevitték az iskolaépületbe az ajándékba kapott húsz darab eszközt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában