netes tartalmakat 2009 óta gyárt

2020.04.18. 15:30

Több mint hatszázezren követik a fiatal Fejér megyei videóst, Csenki Patrikot

Egyfajta önmegvalósításként telefont ragadott, azzal – s ebben a szellemben – rögzítette első videóit Csenki Patrik, vagyis ismertebb nevén Unfield.

Szanyi-Nagy Judit

A huszonéves székesfehérvári videós népes követőtáborral rendelkezik: tartalmait sokan figyelik Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Noha tudjuk, hogy az internet nem felejt, Patrik mégis amellett döntött: törli ezeket a „kezdetleges” videókat. Szóval hiába foglalkozik már 2012 óta kép- és hangrögzítéssel, tartalomgyártással, csupán az utóbbi hat év termései követhetők vissza a YouTube-csatornáján. Ebből mindjárt kettő is van neki: egy „gameplay”, ahol a számítógépes játékos kalandjai tekinthetők meg, valamint egy „általános”, ahol a saját autójának életéről, az ő mindennapjairól és újabb zenéiről is értesülhetnek a követők. Az előbbi oldalra 355 ezren, utóbbira pedig már több mint 626 ezren iratkoztak fel azért, hogy ezekről a tartalmakról minél előbb hírt kaphassanak.

Patrik teljes mértékben Fejér megyei kötődésű. Szüleivel kezdetben Kislángon élt, majd a fiú hétéves korában Székesfehérvárra költöztek. Szeret itt élni, lapunknak most úgy nyilatkozott: ugyan szinte minden Budapesten érhető el, nem költözne a fővárosba. Számára az már „túl sok”.

Internetes pályafutását 2009-ben rapperként kezdte.

– Óriási szerelmi drámákon estem át 12 évesen. Ezeket megzenésítve töltöttem fel a videómegosztó oldalra – nyilatkozott Patrik, hozzátéve:

– Számomra a zene olyan, mint egy napló. Ha van egy adott téma, amely foglalkoztat, arról írok egy zenét, egyfajta önterápiaként. Persze akad olyan dalom is, amely inkább vicceskedő, „odaszurkálós”.

Az eltelt évek alatt mégis kevés saját zenei videót töltött fel a portálra, éppen ezért érthető, hogy az emberek többsége leginkább az egyéb videói miatt követi őt.

– A zenéimet inkább a velem „együtt öregedő” emberek ismerik jobban. Ők még emlékeznek a 2015-ben debütált lemezemre is – fűzte hozzá.

Videókat tehát több témakörben is készít, jelenleg úgy érzi, az autós kütyük bemutatása és a sütéssel, főzéssel kapcsolatos tartalmak állnak hozzá a legközelebb.

– Nagyon sokat változtam az elmúlt időszakban, két éve biztosan mást jelölök meg fő profilként. De most előfordul, hogy csak azért tanulok meg egy-egy receptet, hogy azt videó formájában megoszthassam a nézőimmel. S persze az is szempont, hogy túl tudjak lépni a „párizsis szendón” – nevetett.

A huszonéves székesfehérvári videós népes követőtáborral rendelkezik: tartalmait sokan figyelik
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Célja elsősorban az emberek szórakoztatása, de szívesen mutat utat a fiatalabbaknak, például az edzés terén. Életét már egy, az évek alatt jól bevált napi rutin szerint éli, mint megfogalmazta, ez idő alatt „sikerült kialakítania egy rendszert”: 6.30 és 7 óra között ébred, majd nekiáll teljesíteni a feladatokat az előre összeírt listájáról. Ha valamilyen videóötlet, ami eszébe jut, azt azonnal felvési valahova.

A trendeket – világszerte népszerű videós tartalmakat – már egyáltalán nem követi, igyekszik inkább ő diktálni azokat. Ilyenek újonnan az úgynevezett „role play” videói is, amelyek lényegében nála és egy másik videós társánál, Istinél kezdtek el befutni. Ezeken a felvételeken egy számítógépes játékközegben kibontakoztatható szerepjáték, s az így kialakuló történetszálak követhetők nyomon: hogyan ismerkednek meg a többi városlakóval, miként lesznek taxisok, vagy éppen miként keverednek kétes üzletekbe.

A videókat tekintve egy felvétel kettő, de akár hat órán át is készülhet, a nyersanyagok megvágása nagyjából az adott idő duplája. Ezek az „egyéb” videók; a zenei összeállításokhoz leginkább egy hónap és sok pénz szükséges, amíg a többi között az alapzene, a videoklip és a masterelés – vagyis annak beállítása, hogy a zene minden lejátszón közel azonos minőségben hallgatható legyen – összeáll.

Patrik az Unfield „becenevet” egy biológiaórán ülve találta ki magának. Külön jelentése nincsen, valójában két angol szóból rakta össze, s megtetszett neki. Azóta ezt használja. Az építő jellegű kritikákat szívesen fogadja – bár ebből van kevesebb. A rossz-

indulatú megjegyzésekkel nem törődik. Úgy tapasztalja, mostanában, a karantén idején többen nézik a videóit – bár nagyon szívesen elengedné azt a többletnézettséget azért cserébe, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba, fogalmazta meg.

A számokat tekintve az egymillió feliratkozót szeretné elérni; a videók készítését pedig egészen addig kívánja folytatni, amíg ő is jól szórakozik közben. Ezt máshogy nem lehet csinálni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában