jövő héten elkészülhetnek a munkálatokkal

2020.05.14. 13:00

Ezer négyzetméternyi sport és szórakozás Kislángon

Nullától százéves korig használható, de nem a puzzle – ez bizony az újonnan épülő, mintegy ezer négyzetméter területű kislángi fitneszpark és játszótér.

Szanyi-Nagy Judit

Külön nyitvatartása és házirendje lesz a térnek Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A fiatalabbaknak – 12–14 éves korig – leginkább az utóbbi kedvez: főként olyan játszótéri elemeket választott a városvezetés, amelyek az óvodába még nem járó, valamint óvodás- és kisiskoláskorú gyermekek igényeit elégítik ki. A művelődési ház mögötti, műfüves pálya melletti önkormányzati területen a többi között fészek-, mérleg- és forgóhinta, valamint csúszdák, háromtornyú kalandvár, homokozó vagy éppen rugós ló kap helyet. A szülők – miközben gyermekeikre figyelnek – egy asztal-pad garnitúránál pihenhetnek.

A területen az idősebbek a fitneszparkban találhatnak maguknak elemeket: lábtolót, evezőpadot, elliptikus trénert és úgynevezett légbenjáró gépet.

Külön nyitvatartása és házirendje lesz a térnek
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A teljes park 15 millió forintból jön létre, amelyből 10 millió forint pályázati összegként érkezett a településvezetéshez, 5 millió forintot pedig önerőként tesznek hozzá az eddigiekhez.

 

A munkálatok hétfőn kezdődtek meg, ám a szakemberek – ha az eső nem hátráltatja őket – olyannyira jól haladnak, hogy jövő héten ilyentájt már várhatóan „teljes készültségi állapotot” hirdetnek – tudtuk meg Rumpler Tibor polgármestertől.

A jövőben kerítést is szeretnének a park köré, illetve egy kültéri pingpongasztal is tervben van, saját forrásból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában