Valóra váló nagy álmok – Közösségi tér lesz a csákberényi malomból

Az álom fokozatosan válik kézzelfogható valósággá. A rendezvényterem – az egykori istálló –, melynek egy oldal kivételével megőrizték eredeti falait, már működik, leginkább lagziknak ad egyedi helyszínt. Vizesblokkjában a mosdótálakat az egyik „álmodozó”, a svéd gyökerekkel rendelkező Skoglund Christofer faragta, a toaletteket elválasztó falapok a fehérvári vidámpark dodzsemjében szolgáltak azelőtt, a helyiségekbe vezető ajtókat pedig a mohai festőművész, Kohut Mihály – aki „civilben” kiváló asztalos – készítette.

A malom külső oldalára már felkerült a korábban itt kiállító Újházi Péter egy monumentális kerámiaalkotásának első darabja, egy kerékpárost ábrázoló figura. Idővel az alkotás további részei is kikerülnek majd, így a Söréd irányából Csákberénybe érkezők a metrókocsi után – természetesen ezt is a két fiatalember szervezte ide – a kerámiát pillantják majd meg. Ahogy a terület bejárása során megtudom, nem régen fejeződött be az eddigi egyik legköltségesebb beruházás, a malom tetejének felújítása, amelybe egy nyitott terasz is került, gyönyörű kilátást nyújtva a Csákvár felé eső dombokra. A látványt tovább fokozza a reggeli fény, amely sejtelmesen borítja be az ébredő tájat.

A másik „álmodozó”, Dobos Tibor – eredeti szakmáját tekintve szakács, aki később jogi diplomát is szerzett – arról mesél, hogy nagyjából öt éve vágtak bele álmaik megvalósításába. A végcél egy közösségi tér létrehozása: rendezvényközpont, kiállítótér és vendéglátóhely, amely szükség esetén szállást is nyújt. Az építkezésben maximálisan szem előtt tartják a hagyományokat, amit csak lehet, megtartanak, hogy megmaradjon a hely eredeti hangulata. Sokszor használnak bontott anyagokat, a malom tetőcserepei például Majkról, illetve Vértesszentkeresztről származnak. Az építkezésben, a fizikai munkában maguk is részt vesznek, amit tudnak, ők csinálnak. Amikor pedig azt kérdezem tőlük, mennyire „tuti biznisz” egy kis, vértesbeli településen közösségi teret meg kortárs galériát nyitni, Tibor azt mondja, nem azt kell felmérni, mire van igény, inkább az igényt kell megteremteni: ha jó dolgot hoz valaki létre, ha minőséget kínál, azért elmennek az emberek messzebbre is. Ami pedig a csákberényi környezetet illeti, szerintük a Vértes az egyik legszenzációsabb hely Magyarországon.

Eddig négy kortárs művész mutatkozott be náluk az elmúlt években a pünkösdi kiállításokon: Újházi Péter, Dús László, Végh András és Kovács Péter. Idén Bereznai Péter jött volna, ha nem szól közbe a járvány. A tárlatok egyelőre zártabb körben megtartott megnyitóval kezdődtek, ám Christofer és Tibor hosszú távon azt szeretné, hogy a kiállításmegnyitók inkább társasági események legyenek, ahol időkorlát nélkül van lehetőség beszélgetésre, az aktuális kiállító kötetlen megszólítására.

Azt sem titkolják, hogy igyekeznek a kortárs művészek idősebb és fiatalabb generációjának alkotóit összehozni. Művészettel kapcsolatos ars poeticájuk így hangzik: „A művészet kortalan célja minden esetben az önkifejezés kell hogy legyen és nem a manipuláció. A művészet nem más, mint önkifejező eszköz, mely katartikus élményt nyújt.” Utolérhető ez a régi malom átalakulásában, no meg abban is, hogy a két fiatalember sokszor még álmából ébredve – vagy alvás helyett – is azon „agyal”, mit és hogyan lehetne praktikusan, ízlésesen, stílusosan, jópofán, modernül, de mégis a régi megtartásával megoldani. Ez az oka annak is, hogy az épület szinte minden egyes átalakított szegletében benne van a személyiségük és szinte érezhető az a szeretet és elkötelezettség, amellyel ez iránt, az általuk 20 évre tervezett projekt iránt viseltetnek. Az ő alkotásuk tehát mindenki szeme láttára formálódik Csákberényben, ahol reményeik szerint hamarosan minden kortárs művészetért rajongót vendégül láthatnak egy-egy nagyobb tárlaton.