Várfal, benne a születő épületben

2020.06.27. 11:30

Javában épül a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum: évszázadok, korszakok, stílusok találkoznak

A Középkori Romkert Várkörút felőli „bejárata” – amelyen át a vándor beléphet a királyi város belvárosába – mellett kezdődik a liget és a középkori várfal előkelő maradványának vonulata, végén egy 14,2 méter magasan lévő angyalfigura vigyáz. Innen nyílik a Lakatos utca: ide épül az új múzeumi látogatóközpont.

Majer Tamás

Az egyházmegyei múzeum épülő látogatóközpontjában benne van a Monostor-bástya eredeti fala!

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Épül – javában – a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum nagyon új, egyúttal a múlttal való harmóniát kereső, múltidéző látogatóközpontja. Szerintünk meg is találja azt a harmóniát, várjuk, hogy belülről is láthassuk. Lapunkban többször írtunk már róla. Tudják, ez az, ami a Várkörút menti Prohászka liget mögött épül, a romantikus hangulatú – késő barokk, klasszicizáló hangulatú – Lakatos utcában.

Smohay András múzeumigazgatótól a múltkor már azt is megtudtuk, hogy november 14-én avatják az épületet, a Magyar Szent Család Ünnepség részeként

Maga a látogatóközpont is azért épül elsősorban, hogy a fehérvári szent ereklyékhez közel kerülni akaró híveket igazán különleges módon fogadhassák: Smohay szerint alternatív városkapuként is értelmezhető a látogatóközpont. Büszkén mesélt nekünk az építészeti koncepcióról:

– Ami nagyon látványos: már elkészült az épület kőburkolata. Az volt a tervező, Robert Gutowski elgondolása, hogy… de egy kicsit messzebbről indulok – vágott saját szavába az igazgató. – 2014-ben írta ki az egyházmegye a meghívásos pályázatot az épület terveire, akkor szerezte meg ezt a telket. Két évvel később, 2016-ban tudtunk pályázni a forrásra, addig formálódott az elfogadott terv, amit Gutowski és csapata készített – mondta.


Az Ohmann Béla szobrász és Weichinger Károly építész nevéhez fűződő Prohászka-emlékmű angyalfigurája
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Mi volt ennek a tervnek a lényege?

– Itt, ahol a látogatóközpont épül, állt egykor a Monostor-bástya. Amott, a liget hátában húzódik az eredeti, rendkívül robusztus középkori várfal. Ha a Lakatos utca felé tekintünk, ott a látkép átúszik egy késő barokk, klasszicizáló utcaképbe. Ezt a helyzetet, ezt az átvezetést kellett építészetileg megoldani a tervezőknek. Két irányból közelítették meg a pályázó építészek, vagy azt az irányt választották, hogy valamilyen módon folytatták az újkori városi szövetet, vagy, ahogy Robert Gutowski – és ez tetszett mind a püspök atyának, mind a pályázat bírálóinak is –, egy nagyon markáns megjelenésű, bástyára emlékeztető nagy tömeget „tett” ide le, ami által gyakorlatilag egy alternatív városkapu jött létre a Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhely mellett. Az épülő látogatóközpontban magában benne van ennek a bástyának az eredeti fala! Ez mutatja az egyházmegye elkötelezettségét a múlt tisztelete iránt. Komoly anyagi áldozatok árán valósulhatott meg: nem volt egyszerű megoldani, hogy ez a védendő várfal az épületen belül lehessen – mondta Smohay.

Az egyházmegyei múzeum épülő látogatóközpontjában benne van a Monostor-bástya eredeti fala!
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– A kőburkolatra került egy téglaburkolattal ellátott felső rész. A tető geometriája pedig már a városban lévő más házak idomainak alakját idézi. Egy további rétege az épületnek kapcsolódik az Ohmann Béla szobrász és Weichinger Károly építész nevéhez fűződő monumentális Prohászka-emlékműhöz is. Az emlékmű és az új épület arányosan illeszkedik egymáshoz. Ezáltal létrejött egy olyan míves kortárs épület itt Fehérváron, ami – még azt is mondhatom –, hogy az országos figyelmet is felkeltheti – büszkélkedett az igazgató.

– A belső is számos meglepetést tartogat, az egyik az a kiállítótér lesz, ahol a Magyar Szent Család kultuszát fogjuk bemutatni egy látványos, interaktív kiállítás révén. Múzeumpedagógiai foglalkoztató és az egyházmegyei levéltár és könyvtár látványraktára is helyet kap az épületben, ami szintén izgalmas lesz. Sok-sok réteg, sok-sok cél, közös bennük, hogy mindegyik kötődik Székesfehérvárhoz és az egyházmegyéhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában