Zoltán Tiborral a felújított Országzászló tér és emlékmű átadása alkalmából beszélgettünk

Akkor arról mesélt, hogy 10 évesen az eredeti emlékmű átadásán is ott volt. 1938-ban még a Sár utcában laktak, két esztendeje június 4-én azonban az Országzászló térre néző otthona erkélyéről követte figyelemmel az eseményeket. Tibor bácsi két éve is szóba hozta apai nagyapja történetét, akit Magyarország földarabolásakor Liptó vármegyéből, Felsőszlécsről űztek el a „tótok”. Mostani beszélgetésünkkor az ő 70 évnyi életútját idézte föl, amely a régi és az új, a nagy és a megcsonkított Magyarország két világán ívelt át.

Tibor bácsi akkurátus beszámolóját családi feljegyzésekkel, könyvekkel és egy apró tasakban három töltényhüvellyel támasztotta alá. Magával hozta Fejér Vármegye és Székesfehérvár szabad királyi város 1931–32-es általános ismertetőjét és címtárát, valamint a Nyugállományú hazai pedagógusok almanachjának 1936-os kiadását is. Mindezekből kiderült: a német és cseh származású nagyapa ősei Frankfurt közeléből kerültek a Zemplén vármegyei Virányosra, a 19. század második felében. Az apai nagyapa, Theodor Stehlik, azaz Stehlik Tivadar itt született 1875. január 7-én. Nemzetiségi gyökerekkel szerzett 1894-ben magyar tanítói oklevelet Sárospatakon. Működését még ugyanebben az évben a Zala megyei Andreánszkin kezdte meg, ahol később főtanító lett. Innen helyezték át a Liptó vármegyei Kelemenfalvára, egy év után Németlipcsére, majd újabb négy év után Felsőszlécsre, ahová igazgatónak nevezte ki a kultuszkormány.

Mint elhivatott és ismert irodalmárnak – így az almanach –, Stehlik Tivadarnak gyakran jelentek meg cikkei, tárcái és versei a felvidéki lapok hasábjain. Felsőszlécsi évei alatt nagy szerepe volt az iskola fejlesztésében, és tekintélyes tagja volt a Liptó vármegyei törvényhatósági bizottságnak is. Vezető elnöke volt a járásköri tanítóegyesületnek, és nagy érdemeket szerzett hazafias tanításával a magyarosítás terén. Miniszteri és főispáni jutalmakban részesült, miközben „izzó magyarságáért a csehek állandóan üldözték és zaklatták” a Stehlikként tulajdonképpen cseh nevet viselő nagyapát.

A hivatalos életrajzok tömörségét Tibor bácsi Ildikó nevű unokatestvérének írásos visszaemlékezése színesítette. Amely bepillantást engedett az igazgató nagyapa és óvónő felesége felsőszlécsi mindennapjaiba is. Ebből kiderült, hogy a tátrai falut a világtól és így az orvostól is elzáró kemény telek két kisgyermek életét követelték, mielőtt Tibor bácsi édesapja és Ildikó édesanyja megszülettek. A megszállás után a magyar pedagógus pár az új államra felesküdni nem volt hajlandó. Ezért a négytagú családot minden holmijával egyetemben vagonba pakolták, és áttették a trianoni határon. Székesfehérvár fogadta be őket, ahol 1920 elején egy ideig még vagonban laktak. Majd átkerültek a szeminárium iskolaépületébe. Később, a Sár utca környékének felparcellázásakor, a 21-es házhelyen kaptak telket és építkeztek. Stehlik Tivadar 1922-től hét esztendeig a Fejér vármegyei királyi tanfelügyelőségnél állt alkalmazásban, ahonnan 1929-ben érdemei írásos elismerésével vonult nyugalomba.

Az 1945 eleji városi harcok napjaiban, meséli Tibor bácsi, a szomszéd épülettől egy alkalommal tüzet fogott a házuk, ezért a nagypapa a padláson, a nagymama pedig a lakásban próbálta megfékezni a lángokat. Közben egy orosz katona, aki a Sár utcában sétált, észrevette a padlásablakban a nagyapát. Berontott a házba, föl a padlásra, ahonnan három lövés dördült. Az orosz visszatérve a nagymamának annyit mondott: „partizan kaput”. Így ért véget Stehlik Tivadar nyugalmazott királyi tanfelügyelő földi pályája. Egyúttal Tibor bácsi újabb története, aki a töltényhüvelyeket, amelyeket a nagymama a padláson fekvő holttest mellett talált, óvatosan visszacsúsztatta a belső zsebébe.