Az utolsó Árpád-házi uralkodó – Teiszler Éva történésszel beszélgettünk

A történelemkönyvekben olvashatóak szerint III. András nagyanyja, Beatrix állítólag tiltott viszonyt folytatott Dénes nádorral. Akárhogy is, férje, II. András 1235-ben bekövetkezett halála után álruhában és terhesen menekült el az országból, s 1236-ban már idegen földön adott életet a későbbi utolsó Árpád-házi király apjának, aki az István nevet kapta. Valóban Árpád-házi vér folyt III. András király ereiben?

– Azt kell mondanunk, hogy igen. Bár III. András nagyany­jának, II. András harmadik feleségének valóban azért kellett az országból titkon elmenekülnie, mert udvari körökben felröppent az a vélemény, hogy nem az idősödő király nemzette születendő gyermekét, s ezt állítólag II. András első feleségétől született fiai, IV. Béla király és Kálmán herceg is vallották. A királyné tiltott viszonyát azonban hitelt érdemlően nem tudjuk alátámasztani, ráadásul a magyar krónikákban nyoma sincs annak, hogy András (és így apja) származását hazánkban megkérdőjelezték volna.

III. András halála után két évvel, 1303-ban Ákos nembeli István nádor megrendítő szavakkal fejezte ki azt, hogy az országlakosok valóban őt tekintették az Árpád-ház utolsó fiági leszármazójának

„Midőn pedig Magyarország felséges királya, András úr Isten kegyes hívására a földi dolgokból kivált, Szent István első magyar király nemzetségének, vérének, törzsökének atyai ágon sarjadt utolsó aranyágacskája meghalt, az egyházat kormányzó főpapok, Magyarország bárói, előkelői, nemesei és bármilyen rendű lakói, mikor felfogták, megtudták és értesültek, hogy igaz és természetes uruk elhagyta őket, Ráchelként siratták és végtelenül megzavarodtak, és nagyon megrendültek.”

Térjünk át III. Andrásra, aki ismereteink szerint 1265-ben született. Ő hol nevelkedett?

– Velencében született, és ott is nevelkedett, éppen ezért adták neki Magyarországon a Velencei melléknevet. Édesanyja, Morosini Tomasina abban a szellemben nevelte a fiát, hogy ő az Árpád-házi uralkodók leszármazottja, és egy bármikor trónesélyes herceg. Tomasina eléggé határozott nő volt, mindenképpen szerette volna, hogy a fia kerüljön a magyar trónra, amire a Kun László uralkodásának második felében Magyarországon kialakult kaotikus állapotoknak köszönhetően valóban reális esély nyílt. Andrást az egyik oligarcha család, a Kőszegiek támogatásával először 1278-ban, majd 1290-ben trónkövetelőként léptették fel Kun Lászlóval szemben, aki ekkor már mind az egyházi, mind a világi elittel komoly ellentétbe került.

Miért húztak a Kőszegiek András felé?

– Ő volt az egyetlen olyan Árpád-házi leszármazott, aki fiágon tudta igazolni Szent István nemzetségéhez tartozását. Tapasztalatlansága reményt nyújthatott befolyásolhatóságára, és nem állt mögötte olyan külföldi támogatottság, ami az ország függetlenségét megkérdőjelezhette volna. Amikor András 1290-ben hatalomra került, egyrészt Habsburg Albert osztrák herceg – hűbérként tekintve Magyarországra – szerette volna megszerezni az ország trónját, illetve a pápai állam is úgy gondolta, hogy beleszólhat a magyar trónöröklés kérdésébe. Mindez később is éreztette a hatását. Andrásnak uralkodása végéig küzdenie kellett az egyre erősödő oligarchák és a külföld által támogatott aspiránsokkal, akikkel szemben elsősorban a magyar főpapokra, különösen az őt koronázó Lodomér esztergomi érsekre támaszkodhatott. Lodomér érsek 1298-ban bekövetkezett halála komoly veszteség volt András számára. Az őt követő Bicskei Gergely ugyanis nyíltan ellenfeleit, az Anjoukat támogatta.

Hogyan történt III. András székesfehérvári megkoronázása, mit tudunk erről?

– Középkori elbeszélő forrásaink azokban az esetekben, amikor a király koronázása törvényesen és akadálymentesen történt, nem igazán részletezik a körülményeket. Ilyenkor jellemzően a „törvényesen/szabályszerűen/ünnepélyesen/szerencsésen megkoronáztatott” fordulattal élnek. Ezek a fogalmak lényegében jelentésükben hordozták annak a hármas szabálynak a tartalmát, ami a magyar királykoronázásokat a hagyomány szerint törvényessé tette: a székesfehérvári helyszínt, a Szent Korona használatát, valamint az esztergomi érsek közreműködését. V. (Utószülött) László vagy I. Ulászló koronázásáról például éppen azért rendelkezünk részletesebb leírásokkal, mert valamiben eltért a szokásjogtól, így az uralkodó hatalmának törvényessége magyarázatra szorult. Előbbi koronázása például csecsemőkorában a rendek hozzájárulása nélkül, utóbbié pedig az egyik legfontosabb kellék, a Szent Korona nélkül, annak helyettesítésével történt meg.

III. András koronázása problémamentesnek volt tekinthető, ezért a 14. századi krónikakompozíció is csak röviden foglalkozik a kérdéssel: „Ugyanebben az évben [1290], a király [ti. IV. László] halála után tizennyolc [valójában 13] nappal a velencei András herceget koronázták meg… Ez az András… még László király életében bejött Magyarországra mint herceg, akit azon a jogcímen, hogy András király a nagyapja, rész illet meg az országból. Amikor pedig László királyt megölték, az ország bárói András herceget szerencsésen megkoronázták.” A magyar krónikás hagyományra támaszkodó Bonfini ugyanezt a következőképpen fogalmazta meg: „László király halála után az egész nép szavazatával kihirdették királynak, és a koronajelvényeket szabályszerűen átadták neki.”

Milyen király volt III. András?

– III. Andrásról – joggal – elsősorban azt tartja az emlékezet, hogy ő volt az utolsó Árpád-házi király, s uralma alatt a tartományúri megosztottság rendkívüli módon felerősödött. Nem felejthetjük el azonban azt sem, hogy jelentős hazai és külföldi ellenfelekkel szemben tartotta meg a hatalmát, igaz, nem adatott számára túlságosan hosszú idő az uralkodásra. Amit ezen felül érdemes megemlíteni, az a nevéhez fűződő két törvénykönyv, közülük is az 1298-ban keletkezett második, mely a korabeli európai jogfejlődéssel párhuzamosan elsőként mutatja fel a törvényhozás és az igazságszolgáltatás elkülönítésének jegyeit.

Mit gondol, vajon mi történt volna, ha nem szakad magva az Árpád-háznak, ha van fiági örököse Andrásnak? Lett volna esély egy kisgyermek megkoronázására?

– A magyar társadalom oly mértékben ragaszkodott az Árpádok dinasztiájához, hogy egy Andrástól származó fiú bizonyosan trónra került volna. Amennyiben ez a fiúgyermek III. András második feleségétől, Habsburg Ágnestől származott volna, feltehetően erős külföldi támogatottságot is élvezhetett volna. Azonban az, hogy egy ilyen körülmények között hatalomra jutott gyermek meg tudta volna-e őrizni Magyarország önállóságát, vagy hogy egy oligarchák által szétszabdalt országot képes lett volna-e egységesíteni, már más kérdés.