2020.07.10. 12:00
Felébresztik álmából a grófok móri borházát
A Hársfa utcában álló Lamberg pince a város tulajdonába került és hamarosan megkezdődik a felújítása. Ennek apropóján tartottak bejárást a helyszínen csütörtökön délelőtt.
A 350 milliós fejlesztés a pince környezetét is érinti
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Hatalmas hársfa áll a róla elnevezett utcában. Belsejét már messze vitte a szél a sok-sok év alatt, ezért több tonna vasbeton alkotja a merev vázat. Ha megrepedt és megkopott is, mégsem tört össze háromszáz év alatt, így most is képes zöldellni, virágokat hozni és persze árnyékot tartani a hozzá hasonlóan háromszáz éves Lamberg pincének.
A borház meglehetősen romos állapotban van és bár műemlék, magánkézben volt eddig. Nemrég megvásárolta Mór város önkormányzata, hogy helyreállíthassa az épületet és annak turisztikai vonzerejét. Ehhez meglehetősen sok pénz kell, ezért szükség volt egy sikeres és megfelelő hátteret biztosító pályázatra. Mint kiderült, volt már korábban egy nyertes pályázat, de abból nem volt megvalósítható a felújítás. Törő Gábor országgyűlési képviselő a bejáráson elmondta: – A javaslatomra vásárolta meg az önkormányzat a 13,5 millió forintért eladó ingatlant. Az új pályázat miatt a megyei közgyűléshez fordultunk és sikert arattunk, így összességében 350 millió forint jut a műemlék felújítására.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/6DOt7JXaEcHU9a1QTa-Q9Ho0JhPBcQ1TeX6sqU98yMg/fill/2560/2048/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJmNTU3MzMwOGM5NDRhOWQ5M2M4ZDNkZDkxZGMxZGY0.jpg)
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A tájékoztatón szintén megjelent Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: – Az említett összeg többes rendeltetéssel bír, ugyanis nemcsak az épületet teszik rendbe, hanem annak közvetlen környezetét is. Emellett a pályázat 50 millió forint értékben egy interaktív bemutatórészt is tartalmaz.
A projekt borkínálásra is alkalmassá teszi az épületet és a 40 méter hosszú, öt méter széles pincét.
Istvánfalvy Dávid alpolgármester úgy fogalmazott: – Egy rendkívül fontos mérföldkőhöz érkezett a város a felújítással. Szeretnénk ezt a turisztikai fejlesztést beilleszteni egy másik projektbe, ez pedig a két termőterület, a Kecske-hegy és a Vén-hegy összekötése lenne egy tanösvénnyel, borutcával.