Koronavírus Fejérben

2020.07.28. 07:00

Inkább takarjuk el magunkat!

A boltokban egyre többször előfordul, hogy a maszkot nem veszik fel a vásárlók – kaptunk jelzést olvasóinktól. Van olyan vevő, aki az eladói kérésre, miszerint viseljen maszkot, inkább más boltba ment vásárolni.

Szanyi-Nagy Judit

Az utasítás egyértelmű, sokan mégsem veszik komolyan a felhívást

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Legutóbb Székesfehérváron, az egyik Móri úti festékáruházban lettünk figyelmesek egy, a maszkviselést látványosan és határozottan kérő felhívásra. Bent az eladók is figyelembe vették a szabályt, mindkét hölgy maszkot hordott, de ottjártunkkor a betérő vásárlók is viselték ezt a fajta textilt.

– Hiába írjuk ki, azért nem mindenki veszi figyelembe a felhívást – jelenti ki az egyik eladó. – Ilyenkor megkérjük a vásárlót, vegye fel a maszkját, vagy ha nem hozta el magával, vásároljon nálunk egyet – teszi hozzá. Miután választ kapok arra a kérdésre, hogy mi erre a reakció, meglepődöm: akad olyan vevő, aki a 250 forint elköltése helyett – ennyibe kerül helyben a maszk – inkább úgy dönt, egy másik festékáruházba megy, ahol nem várják el tőle a védőeszköz viselését.

– Pedig ez olyan, mint egy próbaharisnya: ha nem viszek magammal vagy nem hordok magamon zoknit, harisnyát a cipővásárláshoz, örülök annak, hogy a megfelelő higiéniai elvárásokat be tudom tartani, mert helyben is van lehetőségem a vásárlásra – érveltek az üzletben. Hozzátették: azt megértik, ha egy másfél órán át tartó helyszíni színkeverés idején már zavaró a maszk, de azt kevésbé tudják tolerálni, ha valaki öt percre sem hajlandó felhúzni a többi embert védő eszközt.

Az utasítás egyértelmű, sokan mégsem veszik komolyan a felhívást
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az üzlet ajtaján nem mellesleg a vonatkozó, 285/2020. június 17-i kormányrendelet is kint található, amelyen filccel külön kiemelték a mindenki számára fontos részeket. Vagyis hogy mindenki köteles az üzletben történő vásárlás során a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni. A „kisbetűs” részeknél az is jól olvasható: mindez a hatévesnél idősebb személyek mindegyikére vonatkozik, nemtől és betegségtől függetlenül. Ez utóbbit azért hangsúlyozzuk magunk is, mert a székesfehérvári üzletben akadt olyan betérő, aki arra hivatkozott, éppen bizonyos betegsége miatt nem fog maszkot viselni a helyiségben.

A következmények pedig ismertek, azokra egy újabb papír hívja fel a vásárlók figyelmét. Ez egy 50 ezer forintos csekk és indoklásának másolata, melyet egy budapesti férfinak kell kifizetnie, amiért szabálysértést követett el.

Az indoklás szövege szerint a leendő befizető az egyik solymári áruházban „rendőri intézkedés alá került, mivel nem viselt a száját és orrát eltakaró eszközt, és úgy ment be az eladótérbe. Fenti személyt az áruház biztonsági őre felszólította a szájmaszk használatára, amelynek Sz. J. A. továbbra sem tett eleget, durván visszaszólva közölte, járvány nem volt és nincs is.” A másolaton olvasható az imént hivatkozott rendelet száma, valamint a 2012. évi II. törvény 239/A paragrafusa, amely a védelmi intézkedések megszegéséről szól, s kimondja: aki az egészségügyi válsághelyzet során meghatározott védelmi intézkedést, önkormányzati szabályokat megszegi, szabálysértést követ el. Épp ezért az illetőre – s erre a lap szövegezése is utal – több tízezer forintos pénzbírság szabható ki. Ismételt szabályszegés esetén a cselekmény szigorúbb elbírálás alá esik.

A kifüggesztett lapok tartalmával kapcsolatban megkerestük a Fejér Megyei Rend­őr-főkapitányság illetékeseit, akik kérdéseinket a témakörben kompetens Országos Rend­őr-főkapitányság munkatársai­nak továbbították. Tőlük tudjuk: amennyiben a vásárló az üzletbe szájat, orrot eltakaró maszk nélkül tér be, az eladók kihívhatják a rendőrséget. Szabálysértés elkövetése esetén a rendőr figyelmeztetést alkalmazhat, helyszíni bírságot szabhat ki, vagy szabálysértési feljelentést tehet. A helyszíni bírság összege ötezer forinttól százezer forintig, a szabálysértés ismételt elkövetése esetén százötvenezer forintig terjedhet. A szabálysértési eljárás során kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint. Arra vonatkozóan, hogy Fejérben hívtak-e már rendőrt üzletbe ilyen ügyben intézkedni, a rendőrség nem vezet kimutatást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában