2020.08.05. 17:30
Csontból és fából egyaránt alkot Varga Csaba
„Faragás közben az ember megismeri a történelmet, a magyar népi kultúrát” – fogalmazott Varga Csaba fafaragó, akivel egy alkotótábor kellős közepén – ahol ő maga tanítóként vett részt – beszélgettünk.
Részletgazdag kidolgozás jellemzi Varga Csaba munkáit Fotók: FG / FMH
Fotó: gaborfeherphoto
– Véső mindig kell, abból sosincs elég. Vannak még kézi faragókések és különböző saját gyártású és készletben vásárolt darabok. A jó szerszám olyan, amivel lehet dolgozni, de nem vágja el a kezünket. A faragóvésőknél fontos, hogy éltartóak legyenek. Az alapszedő véső viszonylag vékony, de nagyon jó minőségű, magasan ötvözött króm-nikkel acélból van. Vékonyságából adódóan szűk helyekre is befér, az éle pedig olyan erős, hogy a szabadon tartott újságot is el kell vágja – kezdte az asztalon fekvő szerszámok bemutatását Varga Csaba fafaragó, aki előtt több tucat különböző fajtájú és méretű kés, illetve véső feküdt sorba rendezve. Minden darabnak megvan a maga helye a szerszámok tokjában.
Varga Csaba életében már kisgyermekkorától kezdve jelen volt az alkotás és annak szeretete. Jelenleg a Fehérvári Kézművesek Egyesülete mellett a Heves Megyei Népművészeti Egyesületnek is oszlopos tagja.
– Ötvös akartam lenni egykor, aztán fafaragás lett belőle. Az egyik nagyapám vasutas volt, ő kis bútorokat csinált kalotaszegi stílusban. Sötétre pácolta az ülőkét és vésővel megfaragta, így szépen előjött a minta. A másik nagyapám suszter volt, akinek rettentő jó műhelye volt, ahol mindenféle különleges szerszám, fogó és gépek voltak, ez jelentősen növelte az eszközök iránti érdeklődésemet – mesélt a kezdetekről a fafaragó, aki részben autodidakta módon, részben mesterektől tanulta a faragás csínját-bínját.
– A tanulás egy érdekes folyamat volt. Nekem ez hobbi, én nem hivatásos vagyok. Vegyésznek tanultam, mérnöki munkákat végeztem, de az alkotás végig megmaradt az életemben. Az egyik barátom által egy Heves megyei művelődési ház szakkörében ismerkedtem meg a faragással, onnantól kezdve egyre mélyebbre ástam magam benne. Kipróbáltam különböző stílusokat, míg végül a magyar pásztorfaragásoknál kötöttem ki.
A stílus jellegzetessége, hogy az embert körülvevő világot ábrázolja és egy sajátos világképet tükröz, ami még a honfoglalás előtti archaikus világképünkre vezet vissza.
– A technikája rendkívül változatos. A klasszikus szobrászatban, képzőművészetben fa, kő és agyag van, ebből csinálunk valamit. Itt viszont felhasználunk mindent, ami kéznél van, legyen az fa, szaru, pecsétviasz, réz vagy ólom. Ezekből kombinálunk olyan tárgyakat, melyekből például eszünk, iszunk, vagy verekedünk vele – tette hozzá Varga Csaba. Mint megtudtuk, a funkcionalitásnak nagy szerepe van a faragott tárgyak esetében, legyen szó akár kőről, akár csontról.
A fa mellett ugyanis csonttal is szívesen dolgozik, ennek technikája és milyensége alapjaiban eltér a fafaragástól.
– A csont alapvetően keményebb, de ez attól is függ, hogy milyent farag az ember. Általában marhalábszárcsontot használunk, ezt elő kell készíteni. Szép fehér felületű csontot kapunk, amit meg kell csiszolni, majd egy nagyon erős késsel, húzó mozdulatokkal faragunk bele. Elefántcsontot például nagyon nehéz faragni, mert iszonyatosan kemény és pattog. Egy ilyen darabra az életét is ráfaragja az ember – részletezte Varga Csaba, aki az évek során készített már csontokból többek között nyakláncot, gyűrűt, fülbevalót és gyöngyöket is.
Gondosan kidolgozott minták, letisztult megjelenés és maximális precizitás jellemzi első ránézésre Varga Csaba fafaragó azon munkáit, melyeket közelről is szemügyre vehettünk. A választék bőséges, az alkotások között találunk fából faragott konyhai eszközöket, gyufatartót, illetve csontból faragott, színezett mintákkal ellátott kürtöt, ékszereket, óraláncot. Mint mondta, otthonában, Csákberényben sok házszámtábla is az ő keze munkájának köszönhetően díszíti az otthonokat.
Nemcsak alkot, hanem tanítja is a mesterség rejtelmeit, technikáit Varga Csaba. Ha felnőttekkel dolgozik, őket késsel dolgoztatja, gyerekek esetében az első faragások véső segítségével történnek. Az alapminták megismerése után először kisebb használati tárgyakat készítenek, például kapatisztítót, kulcstartót, tükörtartót. Ilyenkor az elsődleges cél, hogy olyan tárgyak készüljenek, melyek a mindennapi élet hasznos részét képezhetik. Aki szorgalmas és még egy kis kézügyessége is van, az néhány nap alatt elsajátíthatja a faragás alapjait.