Táborozás

2020.08.27. 07:15

Hét színes, vidám nyári hét van a Nádasdy Ferenc Általános Iskola diákjai mögött

Színes, élményekben gazdag hét hetet tölthettek a Nádasdy Ferenc Általános Iskola diákjai a napközis Erzsébet-táborokban.

V. Varga József

Forrás: shutterstock

Szekeres Zoltánné igazgatótól megtudtuk: a nyár folyamán száz gyermek táborozott a faluban, és az iskola valamennyi pedagógusa részt vett a szervezésben, a megvalósításban. A diákoknak változatos programokban volt részük, jártak Veszprémben, Gárdonyban a rönkvárnál, Várpalotán, Székesfehérváron a Bory-várban és a Sóstói tanösvényen. Megtekintettek vasútmodell-kiállítást, strandoltak a Balatonon, a fűzfői, a fehérvári uszodában és a Velencei-tónál, kerékpártúrán vettek részt. A kézműves-, az öko-, a sport-, a gasztro-, a vártúratáborok során pólót batikoltak, a rovarok életével ismerkedtek, gyümölcssalátát készítettek, fociztak, bepillantást nyertek a középkori vitézek életébe, hogy csak néhányat emeljünk ki az elfoglaltságok közül. Az egyik legizgalmasabb programnak Balatonfűzfőn a bobozás bizonyult. A lurkók tartalmasan tölthették a nyarat, a szülőknek nagy segítség volt, hogy gyermeküket jó helyen tudhatták. A napi ötszöri étkezésen túl még a fagyizás is belefért a keretbe, enyhítve a kánikulai napokat. A táborokat az önfeledt kacagás, pancsolás, sportolás, sok játék jellemezte.

Vezető képünk illusztráció!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában