az összefogás mindenkor csodákra képes

2020.09.29. 11:30

Örökké tartó aranyozás – A 172 évvel ezelőtt tartott haditanácsra emlékeztek Sukorón

1848. szeptember 28-án a sukorói református templomban tartott haditanácsot Kossuth honvédseregének vezérkara. Erre emlékeztek idén is a templom előtti téren.

Borsányi Bea

A megemlékezés elején egyszer, a koszorúzás alatt kétszer adtak le díszlövést

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az évenkénti megemlékezést a Honvédség és Társadalom Baráti Kör 1997-ben kezdeményezte, így idén immár a 24. ünnepséget tartották, amelyen részt vett Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára is.

Azt mindannyian tudjuk, hogy a haditanács másnapján, szeptember 29-én a Móga János vezette honvédsereg a pákozd–sukorói dombokon győzelmet aratott Jellasics horvát bán csapatai felett, de az talán kevésbé ismert, hogy az előző napi haditanácson ennek a csatának a megvívása nem volt annyira egyértelmű. A templomban kibontakozó vita – azután, hogy Móga nem javasolta a Jellasics elleni harcot részben a létszámfölényük, részben a magyarok nem megfelelő képzettsége miatt – addig fajult, hogy Móga visszaadta a megbízatását és kardját az Úr asztalára tette. Végül arra a megegyezésre jutottak, hogy a honvédsereg az ellenséget nem támadja, de ha az támad, ellenáll.

A megemlékezés elején egyszer, a koszorúzás alatt kétszer adtak le díszlövést
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Garas László dandártábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének, Mihócza Zoltánnak a műveleti helyettese. Beszédében kiemelte, a magyar honvédség számára különösen kiemelkedő dátum 1848. szeptember 29., hiszen ekkor hozták létre az első magyar honvédséget egy történelmileg is fontos pillanatban. – Elődeink példát mutattak és mutatnak ma is hazaszeretetből és kötelességtudatból, amikor egy idegen hatalommal szemben a magyar emberekért, a szabadságért indultak csatába. Ezek a honvédek hősök voltak, akik nemcsak büszke örökségüket, de fontos feladatokat is hagytak ránk – fogalmazott Garas László, aki a továbbiakban beszélt még elkötelezettségről, a napi feladatok maradéktalan elvégzéséről és a magyar állampolgárok védelmének fontosságáról is, amelyekhez azonban elengedhetetlen a honvédség haderejének fejlesztése és modernizációja.

 

A megemlékezésen a történelmi egyházak képviselői, Jákob János dandártábornok püspök és Takács Tamás, a Katolikus Tábori Lelkészi Kar vezetője is elmondták gondolataikat. Utóbbi egy hasonlattal élve rámutatott, ha a sukorói templomnak a köveit mindenki csak úgy lerakta volna, az ma nem lenne más, mint egy kőhalom. Ám ott egy templom áll, amely az összefogásból született meg. Az összefogás pedig mindenkor csodákra képes. – Úgy tartják, hogy hamar elenyészik a gyenge aranyozás. Ám akikre ma emlékezünk, hősök voltak – mondta.

Az ünnepség koszorúzással zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában