Egyértelmű utalás

2020.10.27. 07:50

Különböző vélemények a Zrínyi-szoborról

Lapunkban október 9-én adtunk hírt arról, hogy Ohmann Béla eddig Magyar vitéz néven ismert szobra a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst ábrázolja. A szobor azonosításáról és nevének szóba került megváltoztatásáról szakértőket kérdeztünk, valamint tájékozódtunk a városi önkormányzat álláspontjáról.

Tóth Sándor

A Magyar vitéz nem egy a vitézek közül, hanem Zrínyi Miklós fehérvári emlékműve Fotó: Nagy Norbert

Mint előzőleg megírtuk, Négyesi Lajos, a Szent István Király Múzeum (SZIKM) tudományos igazgatóhelyettese érdekes felfedezést tett a szoborral kapcsolatosan, amit logikai érvekkel és a Zrínyire utaló forrásművekkel is alátámasztott. Ennek köszönhetően kiderült, a fehérvári Magyar vitéz nem egy a vitézek közül, hanem Zrínyi Miklós fehérvári emlékműve. A múzeum kezdeményezte a városi önkormányzatnál, hogy távolítsák el a szoborról a jelenlegi téves elnevezést, és esetlegesen tüntessék fel rajta Zrínyi nevét, ha szükségesnek érzik.

A fehérvári szobrok tekintetében megkerülhetetlennek számít Magony Imre író-könyvtáros. Ismereteinek és kutatásainak értékes összegzője a három kiadást megért Székesfehérvár szobrai című könyve. A szoborkalauz írója egyetért Négyesi Lajos ismertté vált álláspontjával: „A Magyar vitéz, több mint valószínű, Zrínyi Miklóst ábrázolja. Valóban egyértelmű utalás Zrínyire, hogy a szobor jobbjában lúdtoll van, a lábánál a címerpajzs a család ősi jelképét, a kiterjesztett sasszárnyat ábrázolja.” Egyben megemlítette azt is, amikor számba vette a fehérvári szobrokat, találkozott ezzel a vélekedéssel, de akkor nem volt erre konkrét bizonyíték, vagyis forrásértékű megerősítés. Magony Imre szerint nem vétenénk semmit, ha Ohmann Béla művének a talapzatára rákerülne a költő-hadvezér neve.

A Magyar vitéz nem egy a vitézek közül, hanem Zrínyi Miklós fehérvári emlékműve Fotó: Nagy Norbert

Egyező, de bizonyos kitételt tartalmazó választ kaptunk Váczi Márktól, a Magyar Városkutató Intézet munkatársától, a Fehérvár Televízió Városrészek titkai c. műsorának szakértőjétől: „Valóban nagy a hasonlóság a szobor és a költő-hadvezér között – summázta álláspontját, majd az alábbiakat fűzte hozzá:

– A szobrot mindig is a Magyar vitéz néven jegyezték, már 1940-es avatásától kezdve. Ezért átnevezését csak a következő megoldással tudnám javasolni: ha a talapzatra rákerülne Zrínyi neve, alatta magyarázatként fel kellene tüntetni, hogy korábban Magyar vitézként ismertük. Nyilván ezt az önkormányzat fogja eldönteni. Nekem az lesz az örömteli feladatom, hogy a szobor leírásánál a vele kapcsolatos új információt is feltüntessem, a városnéző sétákon, előadásokon elmondjam.”

Magony Imre és Váczi Márk ismertetett véleményén kívül megkerestük a polgármesteri hivatal kommunikációs főosztályának vezetőjét, Stettler Zsuzsannát, hogy tájékozódjunk, mi az álláspontja a városi önkormányzatnak a Magyar vitéz szobor nevének esetleges megváltoztatásáról. Megkeresésünkre a következő választ kaptunk: „Az önkormányzat nem tartja indokoltnak a szobor nevének megváltoztatását. Tiszteletben tartjuk elődeink akaratát a szoborállításról és a névadásról egyaránt. A későbbiekben természetesen megfontolandó ötlet, amennyiben megdönthetetlen bizonyossággal bebizonyosodik, hogy a szobrot Zrínyi Miklósról mintázták, akkor ez egy tájékoztató táblán megjelenjen a szobor környezetében.”

Kettős névtábla

Az egyik fehérvári internetes közösségi oldal segítségével megpróbáltuk felmérni, miként döntenének a városban élők a szobor elnevezéséről. Szűk körű érdeklődők közül a legtöbben a kettős névtáblát választották, vagyis Zrínyi Miklós nevének a feltüntetését a jelenlegi Magyar vitézzel együtt. Jóval kevesebben találták elfogadhatónak, hogy csak Zrínyi neve kerüljön az alkotás talapzatára. Arra viszont senki sem voksolt, hogy egyedül a Magyar vitéz felirat maradjon a szobor posztamensén.

[embed]https://www.feol.hu/velemeny/zrinyi-miklos-a-magyar-vitez-szobra-jogosan-viselheti-a-vitezi-rend-cimeret-4352986/[/embed]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában