az állatok érdekében

2020.11.26. 07:10

A vértesboglári diákok kérelmezték: ne legyen tűzijáték!

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai a diákönkormányzaton keresztül azzal a javaslattal fordultak a település vezetéséhez az állatok védelme érdekében, hogy tiltsák be az év végi napokon is a faluban a tűzijátékot.

Borsányi Bea

Noha fotósunkat az iskolába nem engedték be, az épület falai között tevékeny élet folyik

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A jogszabály értelmében petárdázni már évek óta tilos, ám december 31-én 18 órától január 1-jén reggel 6 óráig egyéb, a vonatkozó rendeletben meghatározott pirotechnikai eszközöket lehet használni. Magyarán, szilveszter éjjelén lehet például tűzijátékot tartani.

A boglári – nem mellesleg ökoiskola – diákjai úgy gondolják, a felelős állattartás igen összetett dolog. Az állat mindennapos gondozásán túl fontos az is, hogy megvédjük, sőt ki sem tegyük őket a felesleges megpróbáltatásoknak. Köztudott, hogy szilveszterkor számos éjszakai tűzijátékot kell az állatoknak, főként a kutyáknak és macskáknak elviselniük, amely félelmet kelt bennük. Nincs ez másként Vértesbogláron sem.

Noha fotósunkat az iskolába nem engedték be, az épület falai között tevékeny élet folyik
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A diákok azért szálltak síkra, hogy helyi rendeletben tiltsák be az említett két napon is a pirotechnikai eszközök használatát a faluban.

Online kérdőívvel is készültek, hogy felmérjék, hányan értenek egyet a teljes betiltással, hányan szavaznak ellene és támogatnának-e esetleg egy köztes megoldást, amelynek értelmében csakis egy előre kijelölt területen – például a sportpályán – lenne lehetőség tűzijátékozni. A szavazás lezárult, s ebből az derült ki, hogy a bogláriak egyértelműen támogatják a diákok teljes tilalomra vonatkozó kezdeményezését.

Ahogy azt Terjékné Hadlaczki Csilla, az iskola igazgatója elmondta, a jelenlegi diákönkormányzat nagyon kezdeményezően működik – amúgy nem csak az állatvédelem terén. Idén októberben egyébként gyűjtést rendeztek a mányi menhely javára – egy szelet csokoládé árát adták be fejenként –, és önkéntes munkájukat is felajánlották.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában