Kilencmillió, gyerekeknek

2020.11.03. 07:00

Ünnepélyesen is átadták a jótékonysági vadászatból befolyt összeget a fehérvári kórháznak

Számos fontos készülékkel gyarapodott a fehérvári kórház gyermekosztálya a tavalyi jótékonysági vadászatból befolyt támogatásnak köszönhetően. Az adományozó okirat ünnepélyes átadására ugyan csak most kerülhetett sor, de az összeg már tavasszal megérkezett a gyógyuló gyerekekhez.

S. Töttő Rita

Kovács Zoltán (balra) és Fejes László (jobbra) átadta az adományozó okiratot Bucsi Lászlónak

Fotó: Skobrák Dénes

Ugyan hamarosan – december 27-én – sor kerül a következő országos jótékonysági vadászat megrendezésére, kápolnásnyéki központtal, de még az előző program során összegyűjtött támogatási összeg ünnepélyes átadására sem kerülhetett sor hivatalos keretek között. A koronavírus járvány miatt tolódó eseményt azonban most hétfőn megrendezhették a megyeháza dísztermében. Több mint 9 millió forintos támogatást gyűjtöttek össze a vadászok tavaly év végén a rendezvény megyei eseményén, amellyel a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház újszülött- és gyermekosztályának felszereltségét tudta bővíteni az idei évben is az intézmény.

Bucsi László, a kórház főigazgatója köszönetét fejezte ki a jótékony tettért Fejes Lászlónak, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetőjének. Az összegből számos fontos orvostechnikai eszközt, szoftvert tudott vásárolni az osztály. Így például a támogatásnak köszönhetően érkezett a gyerekeket ellátó részlegre egy újszülött kori hallásszűrő készülék, egy tizenkét-csatornás EKG készülék – amely eddig a gyerek sürgősség osztályon nem volt -, kékfény lámpák – amelyekkel a koraszülöttek besárgulását lehet kezelni. Továbbá egy bakteriális fertőzést kimutató, ágy melletti tesztelésre alkalmas készülék, úgynevezett „smart tester”, valamint vérnyomásmérő mandzsetták, továbbá egy szívultrahangos készüléket egészítettek ki egy szoftverrel, amely koraszülöttek szívfejlődési rendellenességét képes mutatni.

Kovács Zoltán (balra) és Fejes László (jobbra) átadta az adományozó okiratot Bucsi Lászlónak
Fotó: Skobrák Dénes

- Fejér megyében mind a vadásztársadalom, mind a szervezők, résztvevők példát mutattak Magyarországnak és egész Európának – fogalmazott Molnár Krisztián, a Fejér megyei közgyűlés elnöke az ünnepségen, akinek szavaihoz Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, kormányszóvivő, a 2021-es az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezője e szavakkal csatlakozott: – A civil összefogás olyan demonstrációját láthattuk a jótékonysági vadászat eseményein, amelyre nagyon ritkán kerül sor. A legtöbb vadász ugyanis civil, s ki lehet mondani, személyükben ma az egyik legerősebb civil szerveződésről beszélhetünk, akik amellett, hogy minden nap teszik a dolgukat, foglalkoznak a vadgazdálkodással, a szakmai szempontok érvényesítésével, mindemellett összefognak egy olyan cél érdekében, amely túlmutat szűkebb területükön, a vadászaton – felelősséget vállalnak a társadalom egyéb területein is – fogalmazott az államtitkár, aki Fejes Lászlóval, egy „ökölpacsi” kíséretében nyújtotta át az adományozó okiratot az eseményen a kórház főigazgatójának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában