Gyász

2020.12.03. 17:30

Elment a gyógyító, az élet, a hit hirdetője – Goda Lajos hűen szolgálta közösségét

Mély megrendüléssel fogadták a hírt a felcsútiak és a környékbeliek szeretett orvosuk elhunytáról, akit aktív gyógyító életéből ragadott el a halál.

Zsohár Melinda

Goda Lajos szívét-lelkét ismerte betegeinek

Fotó: a család

Goda Lajos harminckét esztendeje foglalta el körzeti orvosi állását, de mindig több volt pácienseinek, mint hivatását gyakorló orvos, pedig az is sokat jelent egy közösségnek. Ismerte szívét-lelkét betegeinek, a helyi családoknak, felcsútivá lett, generációkat kísért életútjukon. Mély hite szolgált neki magának iránytűként, lelkipásztori kisegítőként is ismerték szélesebb körben. A tizenegy gyermekes apa sokaknak jelentett példát hivatástudatban, magán­életben, a közösségért végzett tevékenységében.

Goda Lajos Győrszemerén született, nyolcgyermekes paraszti családba, a nagyapa első világháborús hősként vitézi címet kapott, amit szerénységből nem használt. A második világháború után a család földjeit elvették, ám a nehéz időkben is taníttatták gyermekeiket a szülők. Goda Lajos a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végzett, amire igen büszke volt, s ő is valamennyi gyermekét egyházi iskolába íratta, mint édesapja, nagyapja. Korán elhatározta, hogy orvos lesz, ám számos akadályt kellett legyőznie, nem utolsósorban katolikus hite miatt.

A budapesti Semmelweis Egyetem Orvostudományi Karán végezte tanulmányait, közben 1976-ban megházasodott, az 1984-ben átvett diplomája idején már többgyermekes apa volt. Erős hite még jobban elmélyült a budapesti zugligeti katolikus közösségben, Kozma Imre atyának, a későbbi Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének lelki vezetése alatt.

Goda Lajos szívét-lelkét ismerte betegeinek
Fotó: a család

Hű társával, feleségével, Magdolnával tizenegy gyermeket neveltek fel – közülük ketten háziorvosok –, tizenöt unokájuk van. Az egyetem után Csákváron dolgozott rövid ideig, majd Vértesacsán, Felcsútra érkezésükkor mintha hazaérkeztek volna. A puritán orvos szolgálati lakásban élt családjával, ötvenéves korában építette fel saját családi házukat, immár felnőtt fiaival közösen, saját kezűleg végezve annyi mindent. A doktor a fizikai munkával is derekasan elboldogult, öles termete, erőteljes fizikuma és orvosi szakmai tekintélye alkotta együttesen doktor Goda Lajos személyiségét, ahogyan ismerték és ahogyan bíztak benne.

Életében legendák övezték, a hétköznapi nagyszerűségén, orvosi elismertségén túl embersége, őszintesége, s legfőképpen mély hite miatt keringtek mondásai, mesélték a róla szóló történeteket. Saját bevallása szerint is papnak készült, ám családapaként és orvosként elhívást kapott, de érett korban elvégezte a teológiát. Feleségével hányszor vitték el a vasárnapi mise után az öreg, beteg hívekhez az oltári szentséget, lelkipásztori kisegítőként boldogan vezette az igeliturgiát. Ha kérték, lelki vigaszt nyújtott a kezelés, a recept után, a beteg otthonában.

Magdolna asszonnyal vállaltak hittan-tanítást az iskolákban, nyári táborokat szerveztek, minden lehetőséget megteremtettek és megszerveztek a hit jegyében, amely éppúgy élete része volt Goda doktornak, mint a gyógyítás, az emberek segítése. A rendszerváltáskor a „szomszéd” doktorral, az alcsútdobozi, tabajdi orvossal, jó baráttal vitték Erdélybe az adományokat. Amint lehetett, szolgálta egyházát, a hitre vágyó közösségét, a szárligeti kis katolikus egyházközség hitélete egybeforrt a doktor és lelkipásztori kisegítőével. Maradék idejében zarándoklatokra járt-jártak, Rómába, a Mária-utakra itthon és külföldön.

A pandémia idején is magától értetődően dolgozott, a kortárs orvosok sokan helytállnak a mai nehéz időkben. Délelőtt még rendelt, délutánra belázasodott, s bár a székesfehérvári kórházban mindent megtettek érte, a betegség mégis legyűrte őt. Goda doktor élni akart, küzdött, s utolsó percig remélt. „Nem félek, Jézus velem van” – mondta családjának küldött utolsó üzenetében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában