Szeretettel, megértéssel, türelemmel – Gyémántlakodalom Alapon

– Az egyik szombaton jön be a konyhába az uram, és mondja ám, gyere, mama, itt van a polgármester úr meg a helyettese – vág egyből a közepébe Rozika néni.

A család kérésére, meglepetésként, Szalai János Milán polgármester és Suplicz Attila alpolgármester díszes emléklappal és virágcsokorral köszöntötte a gyémántlakodalmas házaspárt.

– A mai felgyorsult, örökké rohanó és folyton változó világunkban meg kell állnunk és időt kell szakítanunk arra, hogy elismeréssel és tisztelettel adózzunk Gyuri bácsinak és Rozika néninek, és a hozzájuk hasonló embereknek – mondta a faluvezető, amikor telefonon szót váltottunk.

– Már nem mondhatom, hogy „hetvenkedünk” – tréfálkozik Gyuri bácsi, amikor a megbeszélt napon betoppanok hozzájuk. Csanádi György 1937-ben született Alapon, felesége, Szőnyi Rozália meg 1938-ban Bácsszentgyörgyön.

Az első találkozás

Gyuri bácsi 27 hónapig határőr szolgálatot teljesített az egykori magyar – jugoszláv határon. Traktorosként tette a dolgát, a határnyomsávot szántotta, tárcsázta, boronálta – de a fegyver ott volt nála a fülkében.

– Egyszer, az irodák nagyobb takarításakor a faluból is jöttek civilek – meséli Gyuri bácsi. – Na, ott találkoztam először a későbbi párommal. Aztán a bálban elhívtam táncolni.

– Az udvarlás nem volt egyszerű – eleveníti fel az akkori időket Rozika néni. – Mind a kettőnknek igazolást kellett kérni a hatóságoktól, akármelyikünk is utazott éppen a másikhoz.

A drágakőhöz hasonlított lakodalom: törhetetlen, fénye tökéletes

Hatvan esztendeje kötöttek házasságot Alapon – délelőtt szűk körben megtartották a polgári esküvőt, délután meg a nagyobb rokonsággal együtt az egyházi ceremóniát. Gyuri bácsi a szövetkezet gépállomásán dolgozott traktorosként egészen a nyugdíjazásáig, Rozika néni meg tizenegy évet az óvodában dadaként. Az Arany János utcában 1961-ben vásárolták meg egy öreglegénytől a házat, amelyben ma is élnek. Az eredetileg nádtetős épületnek az előző tulajdonosa egy zsidóasszony volt, a ház idestova százévesnél is öregebb.

Óhatatlanul is szóba kerülnek a betegségek, de úgy mondják: nem hagyják el magukat. Túl sokat se jó dolgozni, de túl keveset sem – tartja Gyuri bácsi. Az életüket mindenkor a család és a munka jelentette.

Ahogy mondani szokás: a bor kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság – említi fel a férfiú, aki ebédkor meg-megiszik egy pohárka jóféle vörösbort, kizárólag csak tisztán. Mondogatja is: ez jó lenne a vérszegénységre, de felesége valahogy még a bor illatát sem kedveli.

Erika lányuknak két lánya született: Alexandra és Tifani – mesélik. Szandiéknál már dédunokájuk is van. Máté kétéves, Ádám pár hetes. Nagy a boldogság! A família Sárbogárdon él.

Rozika néni kétnaponta főz kettejüknek. Nincs kedvenc ételük, szeretik a babgulyást, a káposztás tésztát, a palacsintát, naná, hogy a lekvárost. A sóska, a cékla is sokszor terítékre kerül. Gyuri bácsi reggelente tejeskávét vagy kakaót fogyaszt, a négy liter házi tejet Erika hozza két hétre. Felforralják, hűtőbe teszik. A tyúkok ellátják őket, de még a családot is házi tojással. Az unokák a krumplis tésztát imádják!

Gyémántlakodalmukat – a kellő rendszabályok és létszámszabályok betartásával – a lányuknál tartották. A közeli hozzátartozók ide-oda elbújtak a lakásban – volt nagy meglepetés. Virágcsokrok és dobostorta – jegyzi meg férjuram, de párja azonmód kijavítja: madártejtorta volt, az a habos-babos!

Ha nincs ez a fránya vírus, a család egyébként vasárnaponként most is náluk jönne össze ebédre. Meg azok a hamisítatlan decemberi falusi disznóvágások – emlékeznek örömmel. Az a finom pecsenye, a hurka és kolbász, a sonka és a disznósajt! Eddig minden éven tartottak hízót, de az idén nem reszkírozták meg a disznótort. – A karácsonyi, szilveszteri kocsonyából viszont nem engedek – szögezi le a ház ura.

Gyuri bácsi már felásta a kis konyhakertet (korábban pár tőke szőlőjük is volt ott), tavasszal jól jön majd az a kevéseke primőr. A terciához egyébként nem tartozik külön kert, elég is nekik, ami az udvar oldalában fut, meg az a néhány gyümölcsfa.

– Korábban motoroztam – újságolja Gyuri bácsi –, és még ma is kerékpározok. Nem minden szíre-szóra, csak amikor kell. Elkerekezek a gyógyszertárba, a postára… – A temetőben már megvan a sírhelyünk – veti közbe Rozika néni.

Rádióznak, tévéznek – módjával. Kedvelik a magyar nótákat. A bajokat leszámítva megvannak – így mondják. Hitelük soha nem volt, beosztással éltek, jól sáfárkodtak, a házi pénzügyminiszter tisztét mindig is a ház asszonya töltötte be. Jól tudták: borúra majd derű jön. Mindig mindent megbeszéltek egymással… Szeretettel, megértéssel, türelemmel.

Egyelőre úgy van: szenteste Erika jön értük, nála karácsonyoznak Bogárdon. Lesz majd húsleves, töltött és rántott hús, a halászlé Rozika néni reszortja.

Búcsúzóul még végig kalauzolnak a lakásban. Szépek a szobák, a bútorok, rendben tartják a portát. Jó szomszédaikról is ejtenek néhány szót. Végszóra aztán két kedves cicájuk is elődugja a fejét…