Borverseny

2021.01.04. 07:25

Májusban motorozni is fog a Szent Orbán Kör

Az idei mezőkomáromi borverseny fiatalos, motoros programmal lesz teljes. A pénz már megvan rá.

Majer Tamás

Fotó: Pixabay.com

– Minden évben megrendezi a Szent Orbán Kör a borversenyt. Ha sikerül, és minden engedi, akkor az idei borversenyt májusban, Orbán napja környékén egy motorosfelvonulás és motorostalálkozó egészítené ki – mondta lapunknak Borbély Mariann képviselő.

– A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása című pályázati kiírásra a Szent Orbán Kör által benyújtott pályázat kétmillió forint támogatásban részesült – tudtuk meg Kertészné Szépszó Anita igazgatási ügyintézőtől.

A Szent Orbán Kör által szervezett évenkénti borver­seny közel egy évtizedes múlt­ra tekint vissza. Az Orbán-napi hagyományteremtő motorostalálkozóval, összekötve tehát a borversennyel, az a céljuk, hogy a helyi civil közösségbe a fiatalokat is bevonják. Aktivizálásuk érdekében első lépésként a kapcsolaterősítést állítják a középpontba. A szomszéd település, Szabadhídvég lovas programmal, Mezőkomárom a motorosok felvonulásával és egész napos kulturális, szórakoztató programokkal tervezi megszólítani a közönséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában