Az én kedves kis falum – Óbarok

A történelem folyamán – habár több száz éves helységekről beszélünk – sem Óbarok, sem Nagyegyháza nem volt soha önálló település. Ám míg Nagyegyházán kizárólag a bicskei székhelyű nemesi nagybirtok működtetéséhez szükséges munkaerő lakott, addig Óbarokon több kisnemes is tartott fent birtokot és udvarházat. Az 1700-as évek végén a József-kori népszámlálás két Barokról tudott: Ó- és Újbarokról. Utóbbi önálló községgé szerveződött, ám a közbirtokosság Óbarokon ezt nem igényelte, aminek később hátrányos következményei is lettek, hiszen a településen sokáig nem volt sem iskola, sem pedig templom. A második világháborút követően aztán alapjaiban változott meg az itt élők élete, a lakosok a közeli városokban, főként az iparban helyezkedtek el. A nagyegyházi bauxitbányában, ahol eredetileg 1943-ban indult a kitermelés, ’46-ban folytatódott a munka. A bánya azonban a település fejlődésére nézve hátrányt jelentett, ugyanis miatta 25 évig építési tilalom volt érvényben… A fiatalok a helyben maradás helyett elköltöztek.

Óbarokot 1850-től Felcsúttal, majd 1970-től Bicskével közösen igazgatták. A község végül 2000. január 9-én vált le Bicskéről és lett önálló település. A helyiek még ma is emlékeznek arra, hogy néhány perccel azután, hogy erről megszületett az elhatározás Óbarokon, villám csapott a régi iskolába, amely porrá égett.

A helyére emelt épületben működik ma a polgármesteri hivatal. Óbarok nem dicsekedhet komoly látnivalókkal, az udvarházak jó része az idők folyamán elpusztult. Ám az utóbbi években több projektet is elindítottak a településrészek fejlesztésére, illetve megmaradt emlékeik rendbehozatalára. Ezek egyike Nagyegyházán a Pusztatemplom-dűlőben található templomrom és temető, amely – ma már kitisztítva és rendbe téve – csendesen bújik meg a magasban összeboruló fák tövében. A közelben húzódik két második világháborús lövészárok is, ezért a területet az ott maradt, még éles lövedékektől is meg kellett tisztítani.

A környék a túrázók számára a legérdekesebb, hiszen mind a két településrészen áthalad a Kék- és a Pirostúra, valamint Közép-Európa zarándokútja, a Mária-út is. A Kéktúra egyik állomása a Kőrösi Csoma-forrás, amely eredetileg – a falu 19. századi birtokosának, Hoffmann Edének a tiszteletére – az Ede-forrás nevet viselte. Ma azonban már csak vezetékes, és nem forrásvízzel olthatják szomjukat az arra járók.

Óvoda lett belőle

Olvasóink szerint Óbarok legjellemzőbb épített öröksége az óvoda épülete, amely annak idején a Hoffmann-birtokhoz tartozott. A háború után az állami gazdaság működött benne – először sertést tenyésztettek, később tehenészetük is volt. Amikor 1974-ben megszűnt a gazdaság, a vezetés felajánlotta az épületet óvodának. A bicskei tanácstól jelképes összeget, 100 ezer forintot kértek csak érte. A tanács ugyan átalakította belsőleg az épületet, ám a vizet csak 1986-ban, a gázt még később vezették be az óvodába, amely végül az elmúlt években esett át komolyabb felújításon. Külső homlokzatát megtartották, de belül minden modern elvárásnak megfelel az épület, amelyben a felső légúti betegségekben szenvedő kisgyermekek egy sószoba jótékony hatásait is élvezhetik.

Mindig is jó volt itt a közösségi élet…

Mit gondolnak a településről a helyiek?

Konrád Istvánné, Bözsi tősgyökeres óbaroki. A faluban született 70 éve és tanulmányait leszámítva egész életét Óbarokon töltötte. Ahogy fogalmazott, Óbarok egy olyan, csodálatos környezetben lévő település, ahová szívesen járnak a környező városokból és más kisebb településekről is. A faluban régen is mindig mozgalmas élet folyt, de most, hogy önálló település lett, még inkább lehetőség van arra, hogy tovább formálják a községet és a közösséget is.

Tóth Anita szintén óbaroki és nagyegyházi felmenőkkel rendelkezik, édesapja volt a független Óbarok első polgármestere. Nem csoda hát, hogy Anita 2014-től képviselőként veszi ki részét a falu életéből, amelyhez ezer szállal kötődik. Kiemelte a település csodálatos környezetét és azt a közösségi életet, amely mintegy kovászként tartja össze Óbarok lakóit.

Horváth Miklós Lajos elmúlt 80 éves, egész életében szülőfalujában, Nagyegyházán élt. Úgy ismeri a környéket, akár a tenyerét, hiszen több mint 40 évig erdészként dolgozott. Ilyen minőségben sokat kísérte a nyugatnémet vadászokat is, akik vég nélkül dicsérték a szebbnél szebb helyeket. Egyik legnagyobb bánata az autópálya, amelyik elvitte a környék csendjéért.

Az eddig bemutatott falukat itt tekinthetik meg:

https://www.feol.hu/az-en-kedves-kis-falum/